Három halott, 264 riasztás – így telt a tűzoltók tavalyi éve


Régió - 2020. június 29.
szerző: SH

siklostuzoltoauto189

Főként kisebb tüzekhez vonultak a siklósi tűzoltók 2019-ben  – derül ki Kovács András ezredes éves beszámolójából. A legtöbb esetben baleseteknél volt szükség rájuk, a műszaki mentések a riasztások negyven százalékát tették ki.

A siklósi lánglovagok 62 településen láttak el tűzoltási és műszaki mentési feladatokat. Tavaly a korábbi évnél mintegy százzal többször, összesen 264 esetben szólaltak meg a szirénáik, ebből több mint száz alkalommal közlekedési balesethez, és ugyancsak százat meghaladó számban tűzhöz kellett vonulniuk. A legtöbbször mezőgazdasági területen csaptak fel a lángok, míg az épületekben keletkező tüzek száma jelentősen csökkent a korábbi esztendőhöz képest. A lángok közt 2019-ben három személy lelte halálát.

Az esetek közt épületomlás, vízkárok, állatbalesetek, fakidőlés, gázszivárgás, és alacsony számban szénmonoxid-mérgezés is szerepelt.

Az emlékezetes tűzesetek közül említik a márciusban lángoló Szársomlyót, a nem sokkal később kiégő alsószentmártoni öltözőt és ugyanabban a hónapban leégő húsz hektáros rádfalvai halastavak medrét. A nagyobb tüzek közé tartozik az újpetrei parasztház, ami