2019. szeptember 23, hétfő                                         Siklós Város független hírportálja

Hat család karácsonyát tette szebbé a siklósi Tesco


Életmód - 2018. december 20.
szerző: SH

tescojotek

A helyi önkormányzat bevonásával idén is rászoruló családokat támogatott a siklósi Tesco. Az áruház játékokat és tartós élelmiszereket adott át hat család számára.

Magyarország legnagyobb kereskedelmi lánca az Élelmiszerbankkal és a Vöröskereszttel is kapcsoltban állva igyekszenek erősíteni társadalmi szerepvállalásukat a civil szervezetek irányába.

A tavalyi évben hétezer tonna el nem adható, de még fogyasztható élelmiszer került kiosztásra az Élelmiszerbank által – ismertette Förster János, a helyi áruház vezetője az országos kezdeményezéseket sorolta. A jelenleg folyó kampányokra mutatva megjegyezte, a karácsonyig élő szeretet.éhség kapcsán 24 millió forintot gyűjtöttek eddig össze, az Ön választ, mi segítünk kampánnyal pedig 40 millió forint került kiosztásra a civil szervezetek számára. Ez utóbbi akció siklósi és Siklós környéki szervezetek számára gyűjtő urnái legközelebb januárban kerülnek ki az áruház bejárata mellé.

A mostani jótékonyság helyi kezdeményezés, mely az önkormányzaton keresztül zajlott: egy-egy személyre szabott csomag összeállításával szerettük volna a hat család karácsonyát boldogabbá tenni – mondta Förster János.