Hatalmas károkat okozhat a sertéspestis, ha bekerül az országba


Nagyvilág - 2017. augusztus 4.
szerző: KT

diszno

Magyarország még mentes az afrikai sertéspestistől, mely Romániában már megjelent, ahol a magyar határ közelében levő Szatmárnémeti város szélén fedezték fel a hatóságok.

A betegség összesen hét állatot fertőzött meg két háztáji gazdaságban, miután az egyik gazdaságról átterjedt egy szomszédosra is. A megfertőzött állatokat elégették. A hatóságok az első vizsgálatok alapján feltételezik, hogy a sertéspestis vírus Ukrajnából került Romániába, fertőzött állati eredetű termékek révén.

A legfontosabb, hogy a járványvédelmi szabályokat minden gazdálkodó tartsa be – hívta fel a figyelmet Bognár Lajos országos főállatorvos. Ne etessen például a sertésekkel élelmiszer-hulladékot. Vaddisznókkal a házi sertések ne kerüljenek közvetlenül kapcsolatba. Emellett idegeneket ne engedjenek a sertéseik közelébe, a higiéniai szabályokat tartsák be.

Élelmiszert pedig a fertőzött területekről még kézipoggyászban sem szabad behozni. A veszélyeztetett magyar térségek vadásztársaságai pedig kötelesek vaddisznó-hullákat keresni és a vaddisznó-állományok változásait jelenteni a hatóságoknak. Az érintett határszakaszon az ellenőrzéseket pedig szigorították az állategészségügyi hatóságok.

Az afrikai sertéspestisben megbetegedett állatok 90 százaléka elhullik, ezért nagyon veszélyes, ha egy-egy állományban megjelenik a betegség, mivel sem megelőzésre, sem utólagos gyógykezelésre nincs lehetőség. Mindennek pedig az lehet a következménye, hogy harmadik országok a sertéshús és húskészítményekre vonatkozó kereskedelmi korlátozásokat léptetnek életbe – mondta Bognár Lajos.

A főállatorvos azt is jelezte, hogy a mostani nagy hőség a kedvtelésből tartott állatokat és a haszonállatokat is megviseli, ezért rájuk is fokozottan kell figyelni. Például lehetőség szerint hűteni kell a levegőt körülöttük, és ivóvizet is folyamatosan biztosítani kell számukra.