Hetek óta gyűlik a szemét a város kapujában


Életmód - 2018. szeptember 10.
szerző: SH

szemet-harkanyiut

Hetek óta gyűlik, és lassan dombot alkot a Harkányi úti szelektív hulladékgyűjtő sziget kukáiban – valamint azok körül – a szemét. Míg az edényekben jellemzően az újrahasznosításhoz kijelölt természetű anyagok – papír, műanyag és üveg – vannak, a hetek óta elmaradó ürítés nyomán a kommunális hulladék is megjelent.

A város több pontján elharapózó illegális hulladéklerakás szélmalomharca a Harkányi úton csúcsosul ki: amint a túlcsorduló kukák mellett megjelentek az első zsákok, környezetükre kevésbé igényes emberek azonnal kommunális hulladéklerakónak jelölték ki önkénnyel a területet.

A város polgármestere, dr. Marenics János jelezte, ha nem normalizálódik a helyzet, a hulladéksziget felszámolásáról fog gondoskodni.

Mivel az ott elhelyezett szemét bizony ugyanaz, mint ami hetekkel korábban is gyűlt, valamint az edényekben túlnyomórészt a rendeltetésüknek megfelelő anyag van felhalmozva, kérdéssel fordultunk a Dél-Komhoz, hogy megtudjuk, a szelektív kukák milyen gyakorisággal kerülnek kiürítésre, azokat mikor ürítették utoljára, illetve ennek elmaradásának mi az oka. Válaszukat oldalunkon tesszük közzé.

A városban hulladékudvar üzemel. Ha nagyobb mennyiségű szemete van vagy olyan dolgoktól válna meg, melyet nem szállítanak el illetve nem helyezhet ki, ingyen leadható.