Hétfőn már a téli idő szerint indul munkába


Itthon - 2020. október 23.
szerző: SH

oraszamlap

Egyre rövidebbek a nappalok, és elérkezett az a vasárnap, amikor hajnali háromkor egy órával vissza, azaz két órára állítjuk a mutatókat. Október 25-én visszaáll a normál – vagy ahogy hívjuk a téli – időszámítás, amit március 28-ig úgy is hagyunk – könnyen lehet, hogy végleg.

Hazánkban az első világháború után bevezetett nyári időszámítás meglehetősen meglehetősen hektikus volt; hol eltörölték, hol ismét bevezették azt, végül 1980 óta változatlanul évente kétszer állítunk.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. szakemberei 1980 óta gyűjtötték és elemezték a fogyasztási adatokat, amely alapján korábban úgy vélték, hogy a módszerrel hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg évente, vagyis közel 40 ezer háztartás éves felhasználását.

Mivel az európaiak 80 százaléka ki nem állhatja az állítgatást, jelenleg úgy tűnik, hogy az utolsó előtti módosítás előtt állunk. Az évtizede tartó kérdés végére az unió tehet pontot 2021-től, amikor a tagállamoknak el kell dönteniük, hogy a téli vagy a nyári időszámítás szerint akarnak-e élni. Aki a télit választja, az marad a most beállított időnél, aki a nyárira tér át, az március utólsó vasárnapján még egyet teker a mutatókon. Magyarország még nem jelentette be, hogy mit választ.