Hiány miatt nyomoznak, eredménytelen lett a vezetői pályázat


Helyi hírek - 2018. február 16.
szerző: SH

siklosmuvhaz

Az elmúlt hetekben lefolytatott, 2017-es esztendő második félévét érintő átfogó pénzügyi vizsgálat pénztárhiányt állapított meg, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont vezetője.

Mint Vincze Bernadett elmondta, a kisebb összegű kár részben már megtérült. Részletekbe bocsátkozva annyit árult el, az ügyben az intézmény vezetői nem érintettek, a felelősséget egy személy magára vállalta – a nyomozás ettől függetlenül folyamatban van.

 

Mégsem lesz önálló intézmény a művház

A korábbi tervek szerint a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont irányítása alól kikerült volna annak Örsi Ferenc Művelődési Központot és Malkocs Bej Dzsámi telephelye és március elsejétől önálló közművelődési intézményként működött volna tovább. A vezetői posztjára kiírt pályázatra három jelentkező volt, ám a törvény által szabott kritériumnak egyikünk sem felelt meg, így az eredménytelenül zárult.

Az ügyet a bizottságok állásfoglalása után csütörtöki ülésén tárgyalta a képviselő-testület. Dr. Marenics János kézenfekvő és logikus döntésnek nevezte a testület elé vitt elképzelést, miszerint az intézmény irányítása a Siklósi Várszínház Nonprofit Kft. irányítása alá fog tartozni.

Mint elhangzott, a várkapitánnyal történt előzetes egyeztetések szerint a tagintézmény korábbi vezetője, Tönkő Levente is a leendő munkatársak köréhez tartozhat, de személyi kérdésekben Szentgyörgyváry Péter, az intézmény új vezetője dönthet majd.