Hosszú az út a Parlamentig


Helyi hírek - 2019. március 27.
szerző: SH

Dr. Marenics János 2015 május 30-án  közös számot adott elő Oliver Dragojević-el.
Dr. Marenics János 2015 május 30-án közös számot adott elő Oliver Dragojević-el.

Áder János köztársasági elnök áprilisban fogja kihirdetni az új önkormányzati választások időpontját, egyenlőre annyi biztos, hogy októberben lesz. Az elmúlt hetekben, hónapokban érezhetően felbolydult a város, elindultak a találgatások és persze nem könnyíti meg a választópolgárok helyzetét az sem, hogy a polgármester úr és a szintén sikeres alpolgármestere kinyilvánították, hogy nem kívánják jelöltetni magukat.

Azért is ültünk le ma beszélgetni, mert világosan kitapintható, hogy mindkettőjük nyilatkozata nagyon sokakat meglepett. Dr. Marenics Jánost, Siklós polgármesterét kérdeztük.

Balázs Csaba alpolgármester úr nevében én nem szívesen nyilatkoznék, természetesen a munkáját ismerve és a siklósiak között járva én magam is azt tapasztalom, hogy az alpolgármester úr jogos várományosa lehetne a polgármesteri széknek. Az idő talán majd ezt is megoldja, sok jelöltről hallok én magam is és természetesen azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mára kialakult politikai helyzetben szinte áthidalhatatlan szakadék tátong a kormányoldal szimpatizánsai illetve a demokratikus ellenzék között. Hiába mondom én – már a saját ismételgetéseimet is megunva -, hogy az önkormányzati munka nem a pártpolitikusok éles szemben állása és folyamatos csatározása kell, hogy legyen, sajnálatosan ez az állításom süket fülekre talál. Pedig ennek a városnak is nagyon nagy szüksége lenne egy békés, nyugodt, kiegyensúlyozott és folyamatos építkezésre, közös munkára. Mert azt 17 év után nyugodtan állíthatom, hogy politikai döntéseket csak a legritkább esetben kell hoznia a képviselő-testületnek. Tudja olyan ez, mint egy kakukktojás…

Milyennek látja Mali Zoltán és a Fidesz jelöltjének esélyeit?

Nézze, én nagyon nem szeretném befolyásolni a választásokat, az is távol áll tőlem, hogy embereket minősítsek. Polgármester kollégámnak őszintén elmondtam, hogy csak abban az esetben lehet sikeres az indulása, ha a teljes demokratikus ellenzék egyöntetűen mögéje áll. Ha pedig a Fidesz jelöltje valóban az a volt munkatársam lesz, akiről hallani lehet a városban, őt én neveztem ki városi főépítésznek, szakmájának kitűnő képviselője, de egyéb kvalitásait nem nagyon ismerem, neki is jól meg kellene gondolnia a politikai szerepvállalást, ha már ön a véleményemre kíváncsi.

Csökkenni fog a képviselő-testület létszám, nem lesznek egyéni körzetek, pártlistákról sem lehet bekerülni. Mit hozhat ez az új helyzet ön szerint?

Egy biztos, óriási csata és magas jelölt szám lesz várható. Azt sajnálnám, ha a jelenlegi képviselő-testület néhány tagja nem folytathatná, higgye el, ha valaki én tudom, hogy ki milyen munkát végzett a lakosságért, ellentétben azokkal, akik tényleges az energiájukat propagandába és az öntömjénezésbe fektették. Van ilyen is, olyan is. Bízom a siklósiak bölcs döntésébe és persze abba, hogy az új polgármester munkáját nem gáncsoskodó, kritizáló, hanem azt támogató és segítő képviselőket választ majd a város.

Visszakanyarodva a személyemet érintő változásokra, jó lenne, ha mindenki tisztában lenne vele, hogy azért ez egy nagyon megfontolt döntés volt a részemről. Nem mintha elfogytak volna az energiáim, vagy nem látnék magam előtt újabb és újabb célokat, de az a közéletiség, az a hangulat, ami tapasztalható ebben az országban, nem beszélve a dél-baranyai régió szinte teljes leszakadásáról, előbb-utóbb kikezdi mindenki állóképességét, az én esetemben talán még az egészségemet is. Dolgozni szeretek és tudok, nem veszekedni. Ráadásul néha megalázottan csúszni-mászni olyan pártpolitikusok előtt, akikre szívem szerint még egy portási állást sem bíznék. Mert azt felelősségteljesen mondom, hogy az elmúlt 17 évemben ilyen mértékben sosem befolyásolta a politika a polgármesterek és az önkormányzati képviselők munkáját, mint napjainkban. Ráadásul az előbb említett két tábor iszonyatos erővel gyilkolja egymást, meg nem hallgatva a másikat, a facebook sajnálatos világáról nem is beszélve.

Érthetem ez alatt azt, hogy véglegesen szakít a közélettel vagy a politikával?

Muszáj őszintének lennem, mert azért ez mégis csak elvárható egy városi vezetőtől. Ha lesz egy olyan esélyes, független polgármesterjelölt, aki mellett érdemes kiállnom, netán még kampányolnom is, akkor azt valószínű, hogy megteszem, talán még harcba is indulok egy képviselői mandátumért, ha ezzel segíteni tudom az új városvezetés munkáját! Hozzáteszem, ehhez is két fél kell, nyilván csak akkor szállok ringbe, ha igénylik a tapasztalatomat, a tudásomat és szükség van a képességeimre. Felesleges vagy megtűrt személy nem kívánok lenni.

Többektől hallani pletykaszinten, éppen ezért, ha nem veszi zokon polgármester úr, rá is kérdeznék, igaz-e az a hír, hogy inkább az országgyűlési választásokra készül?

Megvallom őszintén, ez nem új keletű kérdésfelvetés, hiszen többször is nyilvánosan is hangot adtam annak, hogy politikai értelemben a városunk legnagyobb tragédiája, hogy több, mint 32 éve nincs országgyűlési képviselője Siklósnak. Siklósi képviselője nincs Siklósnak! Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, két pécsi illetőségű illetve két villányi származású országgyűlési képviselőnk volt, sajnos az egyéni mandátumokon túl még pártlistán sem tudott siklósi politikus bekerülni a parlamentbe. Minden erőfeszítésünk ellenére, nincs meg a településnek az a lobby ereje, mint amivel számos más város büszkélkedhet. Nem tagadom tehát, hogy nagyon közel áll hozzám az a gondolat, miszerint visszatérek a közéletbe a 2022-es parlamenti választásokra, amit rendkívül nagy kihívásnak tekintek, elsősorban az előbbiekben felsorolt okok miatt, másrészről pedig – nem ismételve önmagam – a baranyai illetve a dél-dunántúli gazdasági leszakadás okán. Nehéz ugyanis azt végignézni, ekkora életpálya múlttal, bölcsességgel és tapasztalattal, hogy most már nemcsak Budapest, hanem az ország számos más megyéje és régiója is messze elszáguldott a mi térségünk mellett.

Az országgyűlési választások elsősorban a pártokról szólnak, független jelölteknek gyakorlatilag semmi esélyük sincs.

Ez pontosan így van, de ha meghozom ezt a döntést, akkor bizonyára megkönnyítem a politikai pártok helyzetét és természetesen azt várom, hogy ők csatlakozzanak hozzám, ők igényeljék a munkámat, a tapasztalatomat, hiszen 64 éve itt élek, szerénytelenség nélkül mondhatom, abszolút ismerem az itt élő emberek összes baját, problémáját. Ebből kijöhet egy esetleges és egységes támogatás. De ehhez az kell, hogy az emberek válasszanak itt élő és komoly gyökerekkel rendelkező képviselőt maguk közül. Én csak egy ajánlat vagyok, a többi nem rajtam múlik.

Egy személyes kérdés: a zenéhez visszatér?

Egészen biztosan. Már fölhangoltam a basszusgitáromat.