2017. december 14, csütörtök                                         Siklós Város független hírportálja

Hűtlen kezelés miatt jelentették fel Bienerth Gusztávot


2017. szeptember 14.
szerző: SH

bienerthguszticsodalkozik

Súlyos visszaélések miatt tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen Tóth István, a Honvéd Kossuth Lajos SE elnöke. Tóth azt írta az ATV-hez eljuttatott közleményében, hogy elfogadhatatlan számomra, ami a Magyar Úszó Szövetségben az elmúlt hét hónapban történt.

A vádaskodás szerint Bienerth Gusztáv, a MÚSZ elnökeként hűtlen kezelésben volt érintett, valamint egy meg nem nevezett D céget kért fel a múlt vizsgálatára. A társasággal való szerződés a szeptember 2-ai iratbetekintésemkor még nem állt a szövetség rendelkezésére, ennek ellenére a MÚSZ Bienerth jóvoltából és határozott utasítására a D-nak 2017. április 5-én bruttó 7, 6 millió forintot, majd június 26-án 6,5 millió és 1 millió forintot átutalt. A D vizsgálati anyagával a MÚSZ nem rendelkezik – állítja a feljelentő.

A volt elnök május ban szerződést kötött az Aquavarázs Kft-vel, melynek alapján Sós Csaba havi 762 ezer forintért, mint az edzőbizottság és a parabizottság elnöke, a MÚSZ javára szakmai tanácsadást végezzen. Tóth szerint “a szóban forgó kifizetés eleve megmagyarázhatatlan, erről viszont sem a MÚSZ elnökségének, sem a Közgyűlésnek nem volt tudomása.