Idén is megrendezik a siklósi autóversenyt


Helyi hírek - 2019. június 1.
szerző: SH

ralilada

Idén is meg lesz tartva az elmúlt években nagy érdeklődésre számot tevő autóverseny. A ralisok augusztus huszadikán veszik birtokba a megszokott területet, azaz a nagy vonalakban Táncsics-Dózsa-Rákóczi utca által határolt, egy napra kijelölt pályát.

A pályának kijelölt terület több szakaszát a verseny előtt fogják átadni, így az immáron tradícióvá váló rali méltó felvezetése és erőpróbája lesz a megújult burkolatnak. Mint a szervező Siklós 2010 Autó Motor Sport Egyesület képviselő-testület elé terjesztett és elfogadott kérvényében részletekbe menően jelezte, idén is mindent meg fognak tenni a biztonság érdekében, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan zavartalan, önfeledt szórakozást nyújthasson kicsinek és nagynak egyaránt a több száz embert megmozgató technikai sport.

Mint a legutóbbi testületi ülésen az érintett térségek képviselői, Mikola János és Juhász Tibor jelezték, a területen valamennyi házat felkeresték, és két idősebb házaspár kivételével senki sem ellenezte a lezárással járó rendezvényt. Mojzes Tamás képviselő támogatásáról biztosította a rendezvényt, de állította: nagyon sok észrevétel érkezett, a melyek alapján az autóverseny más helyszínen és időpontban való megrendezését is célszerűnek tartaná megvizsgálni, hogy ne mindig az adott körzet lakói szenvedjék el az adott esetben vele járó problémákat.

A rendezvény előtt – mint a korábbi esztendőkben is – lakossági fórumot fognak tartani, ahol a terület érintett lakói idén is tájékoztatást kaphatnak a lebonyolítással kapcsolatos részletekről.