2019. december 11, szerda

Ilyen lesz az új szakképzési rendszer


Itthon - 2019. október 31.
szerző: KT

tanulas-asztal

A következő tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz; a technikum és a szakképző iskola. Az előbbinél 5 éves, utóbbinál 3 éves képzésben vehetnek részt a diákok.

Az ott tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik, amelyhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít – ezt Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter jelentette be.

Az osztrák mintára kidolgozott szakképzési rendszerben kétfajta oktatási intézmény; technikum és szakképző iskola lesz. A technikum közismereti kérdésekben biztosítja ugyanazt a tudást, mint a gimnázium, emellett szakképzettséget is nyújt, vagyis öt év után a fiatalok érettségivel és szakmai képzettséggel hagyják el a technikumokat. A végzősök a tanult szakmai vonalon felsőoktatási képzésre is jelentkezhetnek.

A technikumokban duális szakképzés lesz, amelyet ösztöndíj-rendszerrel is erősítenek.