Itt vannak a Máriagyűdi Bazilika áprilisi programjai


Életmód - 2017. március 27.
szerző: SH

mariagyud-templom

Április programokban gazdag a kegyhely számára. A passiójátékra – melyet virágvasárnap mutatnak be – 60 színjátszó készül, és a megye határain túlról is várják az érdeklődőket.

Április 7-én, Fájdalmas Anya péntekén a régi hagyomány szerint keresztutat tartanak a Kálvárián 15 órakor. A szentmise közvetlenül ezt követően a Bazilikában lesz.

Április 9. Virágvasárnap, az Úr Szenvedésének Vasárnapja. Szentmisét 8 órakor mondanak, az ünnepi szentmise barkaszenteléssel és körmenettel pedig 10 órakor kezdődik. Az alkalmon a virágvasárnapi passiót éneklik. 15 órakor a máriagyűdi egyházközség és barátaik élő passiójátékában gyönyörködhetünk, megcsodálva a korabeli ruhákban fellépő, több mint 60 amatőr színjátszó előadását.

Április 13-án, nagycsütörtökön reggel 8 órakor sötét zsolozsmát imádkoznak. Az Utolsó Vacsora emlékmiséje 18 órakor kezdődik, majd 19 órától közös vacsorára hívják a jelenlévőket. 19:30-kor virrasztás lesz az Olajfák hegyén imádkozó Krisztussal.

Április 14-én, nagypénteken reggel 8 órakor sötét zsolozsmát imádkoznak. A nagypénteki szertartás 15 órakor keresztúttal kezdődik, ehhez közvetlenül kapcsolódik Jézus Szenvedésének Ünnepe a nagypénteki passióval, a nagy könyörgéssel a világért, a hódolattal a Szent Kereszt előtt és az áldoztatással. Ezen a napon szigorú böjt van.

Április 15-én, nagyszombaton reggel 8 órakor sötét zsolozsmát imádkoznak. A vigília-szertartás 19 órakor tűzszenteléssel veszi kezdetét, majd a húsvéti örömének köszönti a húsvéti gyertyában Krisztust, a Fényt, a virrasztó olvasmányrendet követi a keresztvíz megáldása, az ünnepi szentmise, végül a feltámadási körmenet.

Húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a szentmisék ünnepi rend szerint 8 és 10 órakor kezdődnek.

Április 23-án ünnepeljük az Isteni Irgalmasság Vasárnapját.

Május 7-én az Édesanyák búcsúját ünnepeljük, a Szent Mónika Közösségek tagjainak részvételével. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Hegedűs János, Tamási plébános úr mutatja be.