Januárban komoly lépést teszünk egy totalitárius rendszer felé


Itthon - 2017. november 6.
szerző: SH

fegyverek-puskak

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló, év elején hatályba lépő salátatörvény szerint ezentúl a rendőrség bárhol házkutatást tarthat, ahol a rendőrség által kiadott engedéllyel fegyvert tartanak.

A terrorveszéllyel indokolt intézkedés így nem csak az önvédelmi vagy vadászati célból tartott fegyverekre vonatkozik, hanem a paintball, sport vagy egyéb célú fegyverre is értendő. A rendőrség akár az ott tartózkodó személy akarata ellenére vagy távollétében is a lezárt terület, épület vagy helyiség felnyitásával is megtarthatja a helyszíni szemlét, amikor azt jónak látja.

 

Minden lőfegyver fegyver, de nem minden fegyver lőfegyver

A fegyverek köre meglehetősen széles, de mindenképp ide sorolható a lőfegyver, gáz- és riasztófegyver, légfegyver, festéklövő, muzeális, és színházi fegyver is.

Magyarországon 2017 első negyedévében 290 ezer fegyver volt legalizálva, ebből 215 ezer lőfegyver. A magánkézben lévő 276 ezer fegyverből 180 ezer vadászati, 67 ezer önvédelmi célú. Sportolásra és céllövészetre 21 ezret jegyeztek be, munkavégzésre pedig közel hétezret.