Jelentős kedvezményt kaptak az ipari park vállalkozói


Helyi hírek - 2017. március 10.
szerző: SH

siklos-ipartelep

Az ipari park területén lévő adófizetési kötelezettséget lehetett kikerülni azzal a kiskapuval, amit az önkormányzat csütörtöki, rendkívüli testületi ülésén csukott be. Az adórendelet módosításával jelentős, 50 százalékos kedvezményt is biztosítottak az ott tevékenykedő vállalkozóknak.

Hosszú évek óta 150 forint négyzetméterenkénti adót fizetnek az ipari park vállalkozói a telek, 100 forintot az épületek után. Az elmúlt év vége felé azonban egyre többen választották azt a kiskaput, hogy vállalkozásukból kivéve az ingatlanokat magánszemélyként jegyeztették be azt, így csak kommunális adó fizetési kötelezettségre téve szert.

Ezzel a többi, tisztességgel adózó vállalkozás számára kellemetlen helyzetet teremtettek, ugyanis ők továbbra is a költségvetésben is tervezett mértékű adónem szerint járultak hozzá a város gazdálkodásához.

 

Nem titkolt cél volt

Az adórendelet egyre feltűnőbb, tömeges kijátszása miatt január elsejétől úgy módosult az ipari parkra vonatkozó passzus, hogy a magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlanok esetében eltörölték a kommunális adót, helyette szintén bevezetve a telek- és építményadót.

Legutóbbi képviselő-testületi ülésen a vállalkozók egy csoportja a módosítás ellen tiltakozva jelezte, számukra a 10 forintos négyzetméterenkénti ár lenne elfogadható. Megjegyezték azt is, hogy az ipari parkot akkor találnák igazán vonzónak, ha e díj mellett teljes infrastruktúra – víz, szennyvíz, közvilágítás és útburkolat – kerülne kiépítésre.

 

Az ipari park kedvezőbb

A belvárosi vállalkozók helyzete más: ők az épület után fizettek 350, a telek után 150 forintos négyzetméterenkénti adót. Ez utóbbi tétel a nagyvállalkozók – jellemzően a multik – számára fenntartott területen 200 forint. Az ipari park kedvezőbb díjszabása annak tudható be, hogy az önkormányzat a területet a vállalkozók számára kedvezőbbé kívánta tenni.

 

Korábban már egyeztettek

Noha a költségvetés előkészítésekor és az adórendelet módosításának folyamatában a vállalkozók vagy érdekképviseletük nem vett részt, a megelőző hetekben egyeztetések folytak velük, mely kéréseiket méltányolva a telekadó csökkentésének három lehetséges konstrukciójának kidolgozását eredményezte.

A siklósi képviselő-testület csütörtöki ülésén döntött a kedvezmény biztosításáról. Amellett, hogy az ipari park területén továbbra is fenntartja a magánszemélyek adófizetési kötelezettségét, dr. Marenics János polgármester javaslatával is egybecsengő határozatot hozva a telekadót érintő 50 százalékos kedvezményt biztosította az ottani vállalkozóknak.

 

Valahonnan hiányozni fog

A március végi testületi ülésen kerül a városvezetők elé az a tervezet, melyből kiderül, hogy az adókedvezmény miatt a bevételekből hiányzó hatmillió forint mely költségvetési sort érintheti. Noha az ülésen nem szögezték le, de a legtöbb szó a kulturális- és sportcélú támogatások megnyirbálásáról esett.

Szeptembertől – amikor már tudni fogjuk azt is, hogy az ipari parkkal kapcsolatos pályázat nyert-e vagy sem – új adórendszert kezdünk kidolgozni – mondta dr. Marenics János. A polgármester jelezte: a vállalkozók és a befektetők érdekeit is szem előtt tartó adózási rendszer kidolgozásánál folyamatos párbeszédet kíván fenntartani az érintettekkel.

Mint megjegyezte, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az adófizetési kötelezettségüknek eleget nem tevő személyek miatt a város tisztességes polgárai viselik azok terheit, de figyelembe kell venni a magánszemélyek, idősek, alacsony jövedelműek és a szociálisan hátrányos helyzetűek érdekeit is.

 

A pályázattal dobbantanak nagyot

A terület komoly fejlesztése az elbírálásra váró pályázattól várható. Az elmúlt időszakban olyan, a motorháztető alatt zajló sikerekről lehetett beszámolni, mint maga a cím elnyerése melyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írt alá, vagy azok az ingatlanvásárlások, melyek a terület alapvető kialakításához, és a pályázat feltételeihez szükségesek. A befektetők és kezdő vállalkozások számára is vonzó fejlesztési lehetőségeket tartalmazó pályázat elbírálása a következő hónapokban várható.