3042. június 21, kedd                                         Siklós Város független hírportálja

Jön a hatósági taxi: a rendőröknek kell majd a csöveseket a szállóra hordani?


2018. június 14.
szerző: SH

hajlektalan

A kormánypárt azt kérte a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosításban teremtsék meg annak annak jogi feltételeit, hogy ne lehessen életvitelszerűen közterületen lakni. Ezt azzal indokolták, hogy úgyis biztosított minden hajléktalan számára szálláshely.

A Fidesz ezt az alaptörvénybe foglalt passzust a budapesti minta miatt vezetné be, mert mint Gulyás Gergely mondta, az nem állapot, hogy ma Budapesten bizonyos közterületek használhatatlanok, mert életvitelszerűen laknak. Így hát rögtön az alkotmányban rögzítenék, hogy tilos közterületen életvitelszerűen lakni. A gyakorlati megoldás gyanánt azt mondta: a rendőröknek be kell majd vinni a hajléktalanokat a közterületekről a hajléktalanszállókra.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy ezt miért az alapvető jogok közé emelnék, és miért nem egy szabálysértési vagy büntető törvénykönyv passzust módosítanak vele. Arra sincs válasz, hogy a nincstelenek miért ne használják a szállóra való bejutáshoz – akár záróra után is – az ingyen igénybe vehető bütsköstaxit, mindezt akár a hajléktalanszálló nélküli vidéki városokban is.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.