4320. szeptember 20, hétfő                                         Siklós Város független hírportálja

Kalocsa feladta a leckét a kéziseknek


2018. április 2.
szerző: SH

kezilabdahalon

A dobogós Kalocsát fogadta pénteken otthonában az MK Pelikán Siklós KC ifjúsági csapata. A kézilabdások kiálltak magukért, de ez sajnos kevés volt a győzelemhez.

A 13:15 félidő után a második etapot Kalocsa 19:26-os győzelmével fújták le.

A mérkőzés elejétől hátrányban voltunk, hiszen a csapat komplexusai igen hamar kiütköztek rajtunk. Éspedig a hitetlenség, bátortalanság és sajnos hiányzott a csapat egység is – mondta Balog Zoltán. Az edző értékelését folytatva hozzátette: bár az első félidőre kicsit visszahoztuk a lehetőséget arra, hogy meglepjük ellenfelünket, de nekünk nem jött jókor a szünet. Második játékrészben pedig semmi nem úgy sikerült, ahogy megbeszéltük, de nem dőlünk a kardunkba hiszen a bajnokság vége még messze van, így van lehetőségünk a javításra. Bízom benne, hogy mindenki elengedi ezt a mérkőzést és megérti és megérzi, hogy együtt vagyunk csak erősek és sikeresek – fogalmazott.

Weinert Gergő védéseivel a siklósi eredményhez Vadon Dániel 5, Virág Zsolt 3, Hanics Olivér 2, Kelemen Áron 5 gólja mellett Koller Olivér, Fónagy Barnabás, Szakács Bence, és Tomasev Lénárd találata járult hozzá Zakariás Bálint és Benkő Viktor játéka mellett.

Az NB II-es felnőtt csapatok is megmérkőztek, a 21:28 végeredmény Szenttamási Nagy Krisztián, Sipos Viktor, Katona Balázs és Kovács Roland gólja mellett Temesvári Zalán 4, Szommer Erik 5, Sztárai Péter 3 és Sipos Tamás 5 találatával alakult ki.

A csapatok legközelebb vasárnap lépnek pályára 14 és 16 órakor, amikor szintén hazai pályán fogadják Mecseknádasd együtteseit.