Karhatalom vigyázza majd a tanárok munkáját félezer iskolában


Itthon - 2020. június 9.
szerző: SH

legorendor

A pedagógusok bántalmazását meg kell szüntetni, minden szóba jöhető eszközzel fel kell lépni ellene, hogy a tanárok nyugodt, biztonságos körülmények között végezhessék munkájukat – mondta a köznevelési államtitkár kedden a parlamentben.

Maruzsa Zoltán az iskolaőri rendszer megteremtését éltette, mely szerint az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, tagjai szeptember elsejétől teljesíthetnek szolgálatot mintegy félezer iskolában.

Az iskolaőrök rendszerét jelenleg kizárólag állami intézményekben vezetik be, ahol ezt az intézményvezetők kérik. A kormány azt várja, hogy az iskolaőrök jelenléte növelni fogja a tanárok és a tanulók biztonságérzetét, visszatartó erőt fog jelenteni a bántalmazóknak – mondta az államtitkár.

Korábban Horváth László miniszterelnöki megbízott is felszólalt a központi irányítás alatt álló rendfenntartók mellett, mint ismertette, az iskolaőrség célja az elrettentés, visszatartás az iskolai erőszak elkövetésétől, de az iskolaőr szükség esetén kényszerítő intézkedést is foganatosíthat.