Kasszás Erzsivé drogozta magát egy árufeltöltő


Itthon - 2017. november 24.
szerző: SH

omszmentok

Fiatal férfihez kérték a mentők segítségét a múlt héten. Egy élelmiszerbolti árufeltöltőként dolgozó férfi ordítva énekelte a reklámokból jól ismert Kasszás Erzsi slágerét, majd annak teljes koreográfiáját is bemutatta a bolt döbbent vásárlóközönsége előtt.

A mentők hamar a helyszínre értek, így maguk is megszemlélhették a különös produkciót. Az önjelölt előadó teljesen önkívületi állapotba került, így félő volt, hogy kárt tesz magában vagy környezetében. A rutinos mentőtisztnek köszönhetően némi beszélgetés után abbamaradt a performansz, amit szó szerint, tapssal és ovációval jutalmaztak a zavart férfi szemlélői – tette hozzá a mentőszolgálat zenekritikusa, gondosan kerülve a helyszín megjelölését.

A férfi elmondta, hogy tudatmódosítószert fogyasztott ez okozhatja a zavartságot. Nem meglepő, hogy a rendkívüli felszabadultságát pillanatok alatt halálfélelem és szorongás váltotta fel. Bajtársaink bár megnyugtatták a férfit, mégis csak hosszas beszélgetés után tudták rávenni a gyógykezelésre. Végül rendőri kísérettel szállították ellátás után toxikológiai osztályra a szerencsétlenül járt fiatalt.