Kemény politika az izraeli államfő látogatása


Itthon - 2017. július 18.
szerző: SH

Fotó: Mohai Balázs, MTI
Fotó: Mohai Balázs, MTI

Megérkezett Benjámin Netanjahu Budapestre. A rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy az izraeli miniszterelnök látogatást tesz nálunk, igaz, nem a két szép szemünkért jött. Csütörtökig marad.

Biztos segített útra kelni, hogy Szijjártó Péter nemrég a palesztin agressziót ítélte el, illetve az, hogy hazánk épp úgy teljes értékű szavazatot jelent, mint Kína abban a döntésben, mellyel az ENSZ Biztonsági Tanácsa Izrael felett ítélkezik a telepbővítések kapcsán. A BT ugyanis nemrég elmarasztalta a zsidó államot a megszállt palesztin területeken, egyebek mellett Kelet-Jeruzsálemben történő terjeszkedései miatt, és a tevékenység azonnali abbahagyására szólította fel.

Netanjahu számára azért is kézenfekvő a látogatás, mert így egyszerre éri el a V4-eket, az unióval dacoló balkáni tengelyt.

Az izraeli államfő üdvözölte azt is, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, és élharcosa azon államok közösségének, amelyek fellépnek az újfajta antiszemitizmus, a modern zsidó állam delegitimációja ellen.

Izrael és Magyarország a múlttal tisztában van, de a jövőbe tekint, és az ilyen országoké a jövő – mondta Benjámin Netanjahu, miután Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyalt. Orbánnal megvitatták azokat az aggályokat, amelyeket a helyi zsidó közösség felvetett, és nagyon fontosnak nevezte azokat a szavakat, amelyeket Orbán Viktor most ezzel kapcsolatban mondott.