Két K. Jánost fogtak több tízmilliónyi droggal Baranyában


Baranya - 2019. október 14.
szerző: SH

nnikb

Tízezer adag, 8,4 kilogrammnyi amfetamint foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei pénteken, miután Magyarszéken egy 34 és egy 38 éves kábítószer-kereskedőt két kilónyi drog értékesítése közben értek tetten.

A dílerek – két darab K.János – Nyugat-Európából szerzett drogból két kilót akartak eladni. A náluk és két másik férfinél tartott házkutatás során drogot, nagyobb mennyiségű készpénzt, egy autót és motort is lefoglaltak.

Az igazságügyi vegyészszakértő véleménye szerint a lefoglalt amfetamin legalább 10 ezer fogyasztói adag, feketepiaci értéke mintegy 34 millió forint. A gyanú szerint a páros, elfogásukat megelőzően már háromszor értékesített a mostanihoz hasonló mennyiségben kábítószert, most rácsok mögött várják a folytatást. A két másikat kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki, ők szabadlábon védekeznek.