Két ütemben újul meg a sporttelep


Régió - 2015. november 4.
szerző: SH

lelatorollatterv

Kedvező hírekkel tért haza az a siklósi küldöttség, aki egy nagyszabású projekt pályázati lehetőségeiről egyeztetett a Magyar Labdarúgó Szövetséggel. A tervek között a Mehring Lajos sporttelep teljes felújítása szerepel, a koncepció szerint az egyesületek mellett a lakosságot is széles körben kiszolgálva.

Hirdi Attila, a Tenkes Csárda Siklós FC elnöke, Pozsonyi István projektmenedzsere valamint Pelényi Margit tervező kedden tett látogatást a szövetségnél. Az MLSZ támogatja a siklósi sporttelep teljes felújítását – számolt be lapunknak Hirdi Attila.

A telep két ütemben újul meg, az első, 2016-ban le is záruló fejlesztés az építési engedélyhez nem kötött felújításokat foglalja magába. Ilyen a pályák öntözőberendezéseinek elkészítése vagy az edzőpálya világítással való ellátása is, de a versenypálya köré épülő, minden siklósi lakos rendelkezésére álló futópálya elkészítése is.

 

sportpalyaterv

 

Szintén az idén decemberig beadandó, tavasszal induló és 2016-ban meg is valósuló ütemben bontják el a jelenlegi szolgálati lakást és a régi valamint a volt kézilabda öltözőt, helyükre játszótér, fitneszpark és térkövezett parkoló kerül. Emellett a betonozott kézilabda pálya helyén a korábban is említett, körbekerített és kivilágított műfüves kispálya is megépül.

A második ütem pályázata 2016. márciusára készül el. Az áprilisi döntést követően a teljes, játékvezetői öltöző mellett a felnőtt és utánpótlás csapatok részére helyet biztosító öltözőkomplexum kivitelezése kezdődik. Itt kap majd helyet az edzői szoba, a klubhelyiség, büfé, konditerem és szertár is valamint egy lépcsőn innen lehet feljutni a 250 székes kilátóra is. Megújul, és a kétsoros pad mellett egy féltetőt is kap az edző- és versenypálya közötti omladozó állórész is.

sportpalyalelatoterv

 

Jelenleg a költségegyeztetések folynak. A november végi testületi ülésen már pontos számokat lehet tudni a siklósi lakosok és egyesületek rendelkezésére álló komplexum megvalósításának áráról. A teljes projekt az önkormányzat részéről 30 százalékos önerőt igényel, a fennmaradó hányad a társas vállalkozások társasági adójából egészül ki.