Kiemelkedően jó évjáratra számítanak Villányban


Régió - 2017. november 7.
szerző: SH/MTI

nagygergely

Villányban már szinte teljesen befejeződtek a szüreti munkák, a betakarított termés minősége kiemelkedően jó – közölte a 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára.

Nagy Gergely elmondta: a szüret a borvidék testes és karakteres vörösborait adó Cabernet Franc (330 hektár) és Sauvignon (437 hektár) betakarításával ér véget.

Már csak egy-két ültetvényen van kinn szőlő, ugyanis az idei kiemelkedően jó évjárat teljesen alkalmas az olyan késői szüretelésű borok készítésére, mint a Hárslevelű vagy az Olaszrizling.

A száraz, meleg őszi idő egyszerre kedvezett a korai és késői érésű szőlőfajtáknak is. Az augusztus elején, szeptember végén szüretelt Olaszrizling, Portugieser, valamint az illatos fehérborok és több tucat rosébor is már forgalomba került a borvidékről – ismertette a hegyközségi titkár.

A termés mennyiségét az eddig feldolgozott jelentések alapján Nagy Gergely úgy becsülte, hogy az a villányi átlag felső értékéhez, hektáronkénti 75 mázsához fog közelíteni. Az arra vonatkozó pontos adatok december közepétől lesznek elérhetőek – jegyezte meg.

A szakember kitért arra is, hogy az ültetvényeken a szüret után kezdődnek az őszi talajmunkák és a nagyobb borászatok már november végétől, december elejétől metszik a szőlőt.