2019. szeptember 16, hétfő                                         Siklós Város független hírportálja

Tengeri kikötőt épít Magyarország


Gazdaság - 2019. június 21.
szerző: SH/MTI

Trieszt
Trieszt

Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország az olaszországi Triesztben. A cél, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén ismertette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az erősödő lengyel-magyar gazdasági együttműködés révén a lengyel légitársaság (LOT) Budapestet választotta második légi bázisának, egy jelenleg záruló tárgyalássorozat eredményeként a LOT közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között.

Szijjártó beszélt arról, hogy 2024-ig a teljes magyar közúti és vasúti hálózaton rendkívüli fejlesztéseket hajt végre a kormány; közútfejlesztésre 3200 milliárd forintot, vasútfejlesztésre 2022-ig 1500 milliárd forintot fordítanak. Szijjártó Péter elmondta, hogy a Via Kárpátia elnevezésű, Lengyelország által javasolt kereskedelmi és szállítási útvonal, amely észak-déli irányban metszi ketté Közép-Európát és Litvániától Görögországig tart, Magyarországra eső 229 kilométeres szakaszát 2022-re teljes terjedelmében kiépíti a magyar kormány, így Kassa – Miskolc – Debrecen – Nagyvárad útvonalon autópályán lehet majd közlekedni.

A határkeresztező fejlesztések keretében a jövő év végéig elkészül az új komáromi Duna híd, valamint a szlovák-magyar határt átszelő gyorsforgalmi út is, amely összeköti Budapestet és Pozsonyt. Hozzátette, hogy még az idén megkezdi a kormány egy újabb Ipoly-híd építését is a szlovák-magyar határon.