NER vezető: politikai aktivistákkal töltik fel a hivatalokat


Itthon - 2017. augusztus 24.
szerző: SH

gyerek-hina-arnyek-eltunk

Politikai aktivistákkal töltik fel az állami szférát. Már nem számít a szakmaiság, csak az elkötelezettség. A megyei és járási kormányhivatalok több esetben afféle káderfoglalkoztatóként működnek – mondta a Magyar Narancsnak Varga Zsolt.

A korábban MDF-ben tevékenykedő Varga Zsoltot 2006-tól fideszesként jegyezték, 2011-től négy évig a somogyi kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságának vezetője volt. Saját kérésére két év után távozott a társadalombiztosítási és családtámogatási főosztály helyettes vezetői posztjáról.

Saját bevallása szerint azért döntött úgy, hogy kitálal, mert nem ilyen országot és nem ilyen vezetést képzelt el. A mindent átszövő korrupció, a törvények és a szakmaiság semmibevétele miatt fordult a nyilvánossághoz.

Már nem számít a szakmaiság, csak az elkötelezettség. A megyei és járási kormányhivatalok több esetben afféle káderfoglalkoztatóként működnek – mondta a lapnak. Mint hozzátette, például azok is kaptak állást, akik a legtöbb kopogtatócédulát gyűjtötték össze. Akad olyan megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, ahol a vezetők több mint felének semmilyen szakirányú végzettsége sincsen. Volt olyan humánpolitikai munkatárs, aki korábban presszót vezetett, de akad tornatanár vagy más oda nem való végzettségű is. A közös bennük, hogy egyiküknek sincs szociális szakmai végzettsége. De van olyan intézményi megyei igazgató, akit még a minisztérium sem akart kinevezni, ám mivel a helyi parlamenti képviselő embere volt, a megyebeli honatyák közös petíciót írtak az érdekében. Természetesen pozícióba került.

Mint mesélte, a képviselők rendszeresen egyeztetnek a személyi kérdésekről, ami után az adott intézmény kiír egy kamupályázatot, amelyen az nyer, akit megbeszéltek. Szerintem ez bőven kimeríti a befolyással üzérkedést. Hiszen az ilyen politikai kinevezettek erősen függenek a jótevőiktől, akik természetesen nem szégyellnek kérni is tőlük. Mégpedig elég komoly dolgokat – teszi hozzá.

Próbálják ellehetetleníteni a civil szférát, hogy ne legyen semmilyen ellenőrző szervezet – mutat rá. Megjegyzi: akadnak klasszikus kádertemető helyek, ilyenek például a szociális és gyermekvédelmi intézményfenntartók.

Mint mondta, ki van adva az is, melyik médiumnak lehet, és melyiknek nem lehet beszélni. Az egész rendszernek a nyilvánosság a legnagyobb ellensége.

Meglátása szerint a politikai alapon felvett elvtársak között akadnak, akiket azért raktak az adott területre, hogy jelentsenek és hangulatjelentéseket adjanak. Arról is beszélt, hogy sokaknak van egy vállalkozói köre, az egyes projekteknél pedig már előre eldől, ki kapja meg a munkát, de az is meg van határozva, kikkel nem lehet soha együtt dolgozni.