2017. december 13, szerda                                         Siklós Város független hírportálja

Közel 1400 igény érkezett adventi támogatásra


2017. december 2.
szerző: SH

adventgy

A képviselő-testület rendelete alapján ebben az évben is jelentős települési támogatást nyújtunk a nagyon várt Karácsonyi Ünnepek előtt – mondta dr. Marenics János.

A város vezetése a gazdasági lehetőségeket figyelembe véve idén is úgy döntött, hogy a legrászorultabb családok részére egyszeri támogatást biztosít legfeljebb 20 ezer forint mértékben, hogy ezzel is segítsék a téli tüzelő, gyógyszer- és élelmiszervásárlást valamint az elmaradt számlák rendezését, mely sokaknak a legszentebb ünnep közeledtével is gondot okoz.

Mivel – váratlanul – a benyújtott kérelmek száma szinte duplája lett a tavalyi évben kérelmezett Adventi támogatásunknak, munkatársaim minden igyekezetükkel dolgoznak a majd’ 1400 darab igény jogosultságának megállapításán, elbírálásán – tette hozzá Siklós polgármestere, leszögezve, december 12-én megkezdik a jogosultaknak megítélt, 20 ezer forintos támogatások kifizetését, kiutalását.

Türelmüket tisztelettel megköszönve, valamennyiüknek áldott ünnepeket és boldog békés karácsonyt kívánok minden képviselőtársam és munkatársam nevében!