Közös megegyezés – több vitás kérdés után megszűnhet a fürdő bérleti szerződése


Helyi hírek - 2019. október 5.
szerző: SH

thermal-spa-furdo

Pont kerülhet a fürdő és az önkormányzat közötti, évek óta húzódó vita végére. Az eredetileg 25 évre kötött bérleti szerződés augusztusban közös megegyezéssel szűnhet meg, mely nem jelentené a fürdő bezárását.

A fürdőt 2008-ban adta bérbe Siklós önkormányzata az Aquaplus Kft-nek, ám az elmúlt időszakban több kérdéses helyzet is előállt. A vállalat és a város képviselő-testülete legutóbbi ülésén zárt ajtók mögött arról döntöttek, hogy 2020 augusztus 6-tól megszüntetik a bérleti jogviszonyt amellett, hogy március utolsó napjáig eleget tesznek elszámolási kötelezettségeiknek. Az ülésen, melyen a döntést meghozták Vida Dezső, Mojzes Tamás, Pataki Gabriella és Juhász Tibor nem voltak jelen.

Mint dr. Turi Attila, a korábban eredmény nélkül zárult peren kívüli egyezség előmozdításán dolgozó ügyvéd elmondta lapunknak, a jogvita rendkívül összetett, alapját egy korábbi vállalás adja, mely a megváltozott törvényi háttér miatt lehetetlenült el. A bérleti szerződés közbeszerzési eljárást követő megkötésekor ugyanis az önkormányzat és az Aquaplus ivóvízszolgáltatásra illetve annak átvételére is kötelezettséget vállalt, ám időközben a törvény a szolgáltatást kizárólagosan a vízgazdálkodási társulások – esetünkben a DRV – kezébe helyezte. A kérdést tekintve vitás elszámolási helyzet alakult ki, melyből egy elhúzódó polgári jogvita kerekedett.

Az ügyvéd kérdésünkre kitért rá, a fejlesztések kérdésében is eltérő álláspont alakult ki. Míg a vállalkozó szerint jelentős fejlesztéseket végzett és ezzel eleget tett szerződésben vállalt kötelezettségének, az önkormányzat a fürdő nagyobb intenzitású és minőségű fejlesztését várta el, mely felzárkóztatná azt a térség vagy Európa fürdőihez.

A bérleti szerződés megszűnése természetesen nem jelentené a fürdő bezárását, a tulajdonos önkormányzat azt a továbbiakban is működtetni kívánja.