Leállt a fél internet, különleges szervereket támadnak


Tech/Tud - 2016. október 22.
szerző: SH

internet

Főleg az USA keleti részét érinti az az internetes csomópontok elleni elárasztásos támadás, ami miatt sok oldal és szolgáltatás nem elérhető. A Dyn vállalatát érő támadás egyebek mellett olyan szolgáltatás kiesését eredményezi, mint a PayPal, Amazon, a Twitter vagy a Spotify.

A támadás lényege, hogy a szervert sokkal több kéréssel, utasítással árasztják el, mint amint fel tud dolgozni. Ezt jellemzően speciális, erre a célra készített vírussal megfertőzött gépek végzik, sokszor annak tulajdonosa tudta nélkül. A kiszolgáló a számára küldött rengeteg csomag miatt túlterheltté válik és más számára nem lesz hozzáférhető. Ez a támadás azokat azokat a különösen fontos szervereket érinti, melyek az oldalak betöltéséért, nevének irányításáért felelnek.

A Dyn közölte, hogy a tegnap délelőtti támadást kivédték, ám délután újra leültek a szervereik, majd egy harmadik támadásnak is áldozatul estek.

Az amerikai nemzetvédelmi minisztérium vizsgálatot indított az ügyben. Egyelőre csak találgatnak, ki és miért tehette mindezt, de úgy vélik, a háttérben az állhat, hogy a héten az ecuadori nagykövetség megszüntette Julian Assange, a Wikileaks alapítójának internet-hozzáférését, mert az kiszivárogtatta Hillary Clinton belső levelezését. Ez pedig a novemberi elnökválasztás egyik sarkalatos pontja.