Lemondott és tagad az erőszakért elítélt Kiss


Itthon - 2016. április 8.
szerző: SH

kisla

Kiss László lemondott százhalombattai alpolgármesteri és az úszóválogatott szövetségi kapitányi tisztségéről. Közleményében tudatta: a magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről.

Közleményében Kiss úgy fogalmazott, hogy “1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam”. Tudatta egyszersmind, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is.

Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el – hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette.

A 75 éves Kissről kedden a privatkopo.hu írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval együtt megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

Kiss László tanítványai közül olimpiai bajnok lett Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes. Az edző 2009-ben Százhalombatta díszpolgára lett, és róla nevezték a városi uszodát.