2020. július 11, szombat

Lövések dördültek, jól ismert dallamok csendültek Siklóson – GALÉRIA


Életmód - 2020. május 29.
szerző: SH

gyereknap-cukoragyu-cover

Helyi óvodák mellett a városi sportpályán is meglepetésben volt része a gyerekeknek, akikre a számos alkalmon ajándékok, cukorágyú és minikoncertek is vártak pénteken.

A koronavírus-járvány miatt sok rendezvény elmaradt – így a város gyermeknap is -, de a siklósi önkormányzat igyekezett a gyermekek felé fordulni néhány apró gesztussal. Ennek szellemében délelőtt ajándékot kaptak az ovis csoportok, a délutáni órákban pedig a város különböző helyszínein várták meglepetések az apróságokat.

Riegl Gábor polgármester az elmúlt időszakban önfeláldozásukért, odaadó munkájukért az intézmény dolgozóinak és szülőknek mondott köszönete után az óvodásoknak adta át az önkormányzat ajándékait, köztük azokat a kerékpárokat, melyeket a fogadtatás révén nem volt mit tenni, azon nyomban ki kellett csomagolni.

Péntek délelőtt kerültek átadásra a Dózsa György utcai óvodában az ifjú labdarúgók számára a Bozsik program díjai, ám a figyelem most nem erre terelődött.

A nap leglátványosabb elemei közé a várkapitány és csapata tartozott, akik délután az óvodákat követően a sportpályára való emlékezetes érkezés után azt a számot adták elő, mely néhány hete bejárta a magyar sajtót, valamint elsütötték az ágyújukat is. No nem a nagy puskaporosat, hanem egy egészen különleges, külön e célra cukorkákkal megtöltött szerkezetet. Akinek nem jutott a szétszóródó édességből sem kellett aggódnia, a középkortól a múlt századig számos kor képviselőjét felvonultató sereg zsebében is lapult némi tartalék. A szemfülesebbek a vár saját tervezésű kifestőjéhez is hozzájutottak.

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH

fotó: Kacsúr Tamás, SH