Luxusterepjárókkal jártak a 800 fős kamuiskolák tanárai


Itthon - 2018. február 15.
szerző: SH

iskolapad

Kamu tánciskolákat működtettek kamudiákokkal, még a naplókat is vezették és osztályozták is a több mint nyolcszáz nem létező nebulót. A 61 milliós állami támogatást tizenhat tanár között dobták szét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol tizenhat pedagógust, aki két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után az évek alatt 61 millió forint állami támogatást vett fel jogtalanul.

Egy táncművészeti múlttal rendelkező nyíregyházi házaspár 2008-ban alapította azt a korlátolt felelősségű társaságot, amely létrehozott két alapfokú táncművészeti iskolát a megyében. Az ilyen iskolák az alapítójuktól és az államtól kapott normatív pénzügyi támogatásból működnek, amely akkor jár, ha a diákok valóban részt vesznek egész évben az oktatásban, tanügyi nyilvántartásaikat pedig megfelelően vezetik.

Az alapító vádlottak és a két iskola igazgatója 2011 és 2013 között a tényleges oktatásban részesülő diákokon túl további több mint nyolcszáz olyan tanulóra is igényelt támogatást, aki nem járt tánciskolába vagy legfeljebb szalagavató táncot tanult egy-két hónapig. Az igazgatók és a tanárok a ténylegesen nem tanuló diákok után is vezették az osztálynaplót és az egyéb nyilvántartásokat, ezekben azt tüntették fel, hogy a diákok a tanórákon jelen voltak és le is osztályozták őket.

A nem létező diákok után az iskolákat alapító házaspár 61 millió forint állami támogatást kapott jogtalanul, amit részben készpénzben felvettek, részben luxusterepjárók lízingelésére fordították.

Zsíros Zsolt főügyész megjegyezte, a vádirat szerint a házaspár a teljes összegért, míg a pedagógusok azon diákok után járó támogatásért felelnek, akiknek az iskolába járását valótlanul igazolták. A nyomozás során ingatlanokat zároltak, így van esély az okozott vagyoni hátrány megtérülésére – tette hozzá.

Az alapítókra és az egyik igazgatóra az ügyész végrehajtandó börtönbüntetés, míg a többi pedagógus esetében felfüggesztett börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyész azt is kérte, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottakat a pedagógus foglalkozástól.