Magyarországon egyedülálló berendezést állított üzembe a PTE


Baranya - 2018. január 15.
szerző: SH/MTI

Fotó: Sóki Tamás
Fotó: Sóki Tamás

Rendkívül alacsony sugárdózisú, háromdimenziós képalkotásra is képes, modern röntgenkészüléket helyeztek üzembe a Pécsi Tudományegyetem (PTE) ortopédiai klinikáján.

Az EOS 2D/3D típusú diagnosztikai eszköz az egyetlen olyan röntgenkészülék, amely lehetővé teszi a teljes test torzításmentes, háromdimenziós leképezését álló, azaz terhelt helyzetben, ultra alacsony sugárdózis mellett.

A 190 millió forintos képalkotó berendezést a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) közösen megvalósított, a sporttal kapcsolatos mozgásszervi elváltozások prevencióját, klinikai kezelését és rehabilitációját, valamint a parasport orvosklinikai aspektusait vizsgáló projekt keretében szerezték be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaiból – derült ki a tájékoztatásból.

Az EOS 2D/3D a hagyományos készülékekhez képest 85 százalékkal, a digitálisokhoz képest pedig 50 százalékkal alacsonyabb sugárdózis mellett jobb minőségű kétirányú röntgenfelvételek készítésére alkalmas. Alkalmazásával bizonyos mozgásszervi CT-vizsgálatokhoz viszonyítva 95 százalékos sugárdózis-csökkenés érhető el – hangsúlyozták.

A készülék több mint száz, a csontvázra vonatkozó klinikai paraméter automatikus meghatározására képes, és rendkívüli jelentősége lehet például a műtétek előtti tervezésben, valamint az eredmények megítélésében. A technika lehetővé teszi ülő helyzetben történő vizsgálat elvégzését is, így jól alkalmazható mozgássérültek, parasportolók esetében is, és szűrővizsgálatokra is alkalmas.

Than Péter, az ortopédiai klinika igazgatója elmondta, hogy a most üzembe állított röntgengép az egyetlen ilyen típusú működő diagnosztikai eszköz Magyarországon. A világ ötven országában összesen mintegy 270 ilyen készülék működik – érzékeltette az orvosprofesszor, megjegyezve, hogy, hogy havonta várhatóan kétszáz vizsgálatot fognak végezni az új berendezéssel.