Magyarországon van a legkevesebb rendőr


Nagyvilág - 2019. január 5.
szerző: SH

Orbán Viktor

Hiába a határőrizetre fogott instantrendőr-program, Magyarországon a legalacsonyabb az egy főre eső rendőrök száma az EU-ban. Míg az uniós átlag 318 a 100 ezer főre jutó rendőrökből, hazánkban ez a szám 90.

Az Eurostat 2016-os összesítéséből az is kiderül, hogy a második legalacsonyabb számmal helyre Finnország és Dánia szorult, akiket Svédország követ. Cipruson a legmagasabb a szám, míg a szomszédos Horvátország épphogy leszorult a Máltát és Görögországot soroló dobogóról. Az Eurostat szerint a rendőrök száma folyamatosan csökken: 2009-hez képest 1,6 millióval, 3,4 százalékkal van kevesebb.

A rendőrség szerint nincs hiány az állományban, de az elvándorlás folyamatos: a bérek messze az elvárható alatt vannak, az életpálya-modell pedig egyenesen arra jelent garanciát, hogy ez jelentősen évek alatt sem fog változni. A hatóságok a hiányt egy rövidített, könnyített képzéssel oldották meg, így a munkaerőpiacon kisebb szabadságfokkal megjelenő embereket – akiknek már több esze van annál, hogy gazoljon az utcán de még nem elég okos ahhoz, hogy szakmát szerezzen – gyorsan állományba tudták helyezni. Ez a rendőrségi közmunkaprogram sok űrt betöltött az állománytáblában, ám minőségi munkaerőt aligha jelent, így a kerítés őrzésének időszaka után az egyenruhás szerv nagy erőfeszítéssel lesz csak barátja és hasznos segítője az állampolgárnak.