2020. július 14, kedd

Marsszondát indítanak a kínaiak is


Tudomány - 2020. május 27.
szerző: SH

mars

Már ez év júliusában elindítaná a kínai űrügynökség azt a kutatórobotot a Marsra, mely feladata a felderítés, mintavételezés- és elemzés lesz.

A Tienven – Égi kérdések – nevű projekt fél év alatt érné el az 55 millió kilométerre lévő vörös bolygót, először megtenne pár kört körülötte, majd leszáll a felszínére.

A kommunista államnak nem ez az első ilyen programja, ugyanis a 2013-as hasonló holdkísérlet után 2019-ben is felküldtek egy automata holdjárót, mely azóta is rója az égitestünk túlsó felét.

A Mars mozgalmas időszakát éli: Amerika nyáron küldi az ötödik robotját a felszínére, de az Emirségek is bejelentkezett egy júliusban startoló túrára.

Egyedül az orosz-európai összefonódás lépett egy nagyobbat hátra, ez ugyanis a koronavírusra fogta a marsszondájuk eredetileg nyárra tervezett, ám 2022-re eltolt kilövését.

A Nemzetközi Űrállomásról kitiltott Kína 2030-ra utol akarja érni az USA-t, melynek szellemében azt is bejelentették, hogy a következő két évben befejezi saját űrállomását.