2020. június 6, szombat

Minimális kontaktussal zajlik majd a beiratkozás, az érettségin még dolgoznak


Itthon - 2020. március 27.
szerző: SH

iskolapad

Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba – mondta a köznevelési államtitkár.

Maruzsa Zoltán elmondta: a szülők e-mailben telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát.

A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak április 2-20. között lesz, majd 21-én a körzetes intézmények, hivatalból, automatikusan felveszik az addig máshova nem jelentkezőket – mondta.

Az általános iskolák esetében nagyon hasonló a metódus, azzal a különbséggel, hogy a jelentkezés április 6-24. között zajlik majd a nem körzetes, április 28-áig – hivatalból – a körzetes iskolákba való beíratás.

Az Oktatási Hivatal minden körzetes intézmények fenntartóinak már a hó elején átadta a hozzá tartozó gyermekek adatait – tette hozzá.

Az érettségivel kapcsolatban elhangzott, hogy több forgatókönyvön is dolgozik a kormány, és kellő időben megszületik a döntés.