2020. augusztus 10, hétfő

Másfélmilliárdból újul meg a szigetvári vár


Baranya - 2020. július 24.
szerző: SH

szigetvari-alapko

Pénteken letették annak a másfélmilliárdos fejlesztésnek az alapkövét, melyből megújult várkerttel, várfalsétánnyal és interaktív kiállítással várja majd a látogatókat a szigetvári vár. A beruházás 2022 második felére készül el.

Szigetvár célja, hogy az egri mellett az ő váruk is osztálykirándulások emblematikus helyszíne legyen, tavalyi negyvenezres látogatói létszám pedig a többszörösére nőjön.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa azt mondta: a vár kazamatáiban kialakított tárlaton az 1566-os ostrom emlékére egy Ikarusz 66-os buszból készült időgép segítségével invitálják időutazásra az érdeklődőket, akik segíthetnek Zrínyi Miklósnak az ostrom elleni felkészülésben. A vendégek a kiállítás többi részében megismerhetik az ostrom menetét, a vár történetét, gyenge pontjait, a korabeli hadviselést és tűzfegyvereket, Zrínyi Miklós és I. Szulejmán szultán személyét.

A vár és a vármúzeum programjain felügyelet mellett nemcsak láthatók, hanem ki is próbálhatók a korszak fegyverei, lehetőség lesz íjászatra, dárdavetésre és szablyavívásra. A látványos berendezési tárgyakat felölthető kiegészítők és korabeli vitézeket mintázó viseletek fogják kiegészíteni.

A szigetvári fejlesztés fő iránya a várfalsétány építése, állandó és időszaki kiállítások létrehozása a kétszintes kazamata tereiben, de emellett megújul a recepció, lesznek kültéri mosdóblokkok, valamint kialakítanak egy, a várkapitányi pincéhez kapcsolódó éttermi területet is.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára emlékeztetett: a szigetvári vár fejlesztése a négy évvel ezelőtt kezdődött Nemzeti Várprogram és Nemzeti Kastélyprogram része, amelynek keretében 60 milliárd forintból 19 kastély és 15 vár újul meg.