Megérkezett a brüsszeli keresetlevél


Itthon - 2018. január 12.
szerző: SH

euzaszlorud

Hivatalosan is megérkezett az Európai Bizottság keresetlevele az Igazságügyi Minisztériumba arról, hogy a testület megindítja az eljárást az Európai Bíróság előtt Magyarország ellen az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt – közölte a tárca.

Magyarország és Szlovákia 2015 decemberében ellentámadást indított az Európai Tanács által korábban elfogadott, a menedékkérők áthelyezéséről szóló határozat ellen. Az Európai Bíróság tavaly szeptember 6-án elutasította Magyarország keresetét, egyben érvényben tartotta a határozatot.

A két országnak így 1294 nemzetközi védelemre jogosultként elbírált menedékkérőt kellett volna befogadnia, ám erre hazánk nem mutatott hajlandóságot. Az Európai Bizottság ezért az ilyenkor szokásos eljárás keretében kötelezettségszegési eljárást indított. A kormány és Brüsszel ekkor kezdett sehova sem vezető üzenetküldésbe, így ismét az Európai Bíróság elé került az ügy.

A magyar kormány alperesként most azzal érvelhet, hogy a keresetét korábban utasították el, mint ahogy a befogadás határideje lejárt volna. Mire az egész eljárás lezárul, a valódi migrációs hullámot megállító EU-török megállapodás miatt valószínűleg nem lesz kin végrehajtani a határozatot.