Mérleg – sikerek és kudarc is jutott 2018-ra


Régió - 2018. december 14.
szerző: SH

siklos-fentrol-felulrol,belvaros

Év végén sikerekről és kudarcokról is be kell számolni, és ez nem kímél egyetlen polgármestert vagy testületet sem – vallja dr. Marenics János. Siklós független polgármesterét az elmúlt esztendőről kérdeztük.

Ha a korábbi évekkel is összehasonlítva mérleget kell húzni így karácsony táján, akkor a legjelentősebb, hogy a sikertelen pályázatok ellenére az önkormányzat nagyon komoly teljesítményt tud felmutatni – mondta dr. Marenics János. Azok a sajáterős fejlesztések és azok a beruházások, melyek ebben az évben megtörténtek nem ásták alá sem az elmúlt, sem a következő évi költségvetést.

Megvalósítottunk nemzetközi kerékpáros pályázatot, de kormánypárti településekhez hasonlítva messze nem azt a támogatást kapta meg a város, melyet az itt élő emberek megérdemelnek. Ha a kudarcokról kell beszélnem, nem hagyhatom szó nélkül azt, hogy szakmailag, politikailag, de gazdasági értelemben sem tudom elfogadni, hogy a siklósi ipari park nem nyert támogatást. A város saját erőből megvásárolta a területen lévő mezőgazdasági telkeket több mint 50 millió forintért. Nagy eredmény, hogy ezt ki tudtuk gazdálkodni és minden ingatlantulajdonossal diplomatikusan meg tudtunk állapodni, egyet kivéve, de az ő ügyében is nekünk adott igazat a bíróság.

Húsznál is több vállalkozó tartozik a siklósi ipari parkhoz, akik minimális az infrastrukturális ellátottság mellett végzik napi munkájukat: rettenetesek az útviszonyok, nincs megfelelő csatornázottság, közvilágítás. A tervezett ipari parkos fejlesztés nem csak azokat célozta meg, akiket a város ide tudott volna csalogatni, hanem az ő megbecsülésüket is jelentette volna.

 

Több pályázatot is nyertek, melyek ezek?

Nagy örömünkre megnyertük a Váralja projektet, de negatívan érintett bennünket az is, hogy a hét éve megálmodott turisztikai látványosság, a művészfalu – mely a Tenkes kapitánya korszakból merített volna – nem valósulhatott az eredeti formában meg.

Az elnyert félmilliárd forintos pályázatnak persze örülünk. Kicsit más, mint az eredetileg tervezett turisztikai beruházás, de mégis fontos elem a város életében. A projekt óriási munka lesz mindazoknak, akik részt vesznek benne. Ebben többek közt szolgálati lakás kialakítása, polgárőr épület, közfoglalkoztatotti telephely és nyitott közösségi tér kialakítása is szerepel. Ezek mellett zöldfelület fejlesztés, parkosítás, csapadékvíz elvezetése, parkoló és játszótér valamint a szegregátumon kívüli önkormányzati szociális bérlakások felújítása is megtörténik. Mivel a projekt során csak saját tulajdont lehet fejleszteni, így a Váralja utcában ingatlanok vásárlására is sor kerül.

Kedvező elbírálásban részesült a TOP pályázati program keretében benyújtott Zöld város pályázat is. A 350 millió forintos projekt olyan zöldterületi rehabilitációt, beruházásokat tartalmaz, mint a csapadékvíz hasznosítása a Várkert területén, a helyi termékek számára kialakított piaci terület, vagy egy tematikus játszótér. A Batthyány utca felől egy belépő rész lesz kialakítva, valamint egészen a bíróságtól az utca aszfaltburkolata is megújul, így több más fejlesztéssel összhangban egységessé válik ez a városrész is.

Szintén e projekt jelenti a rendezvénytér és a színpad kialakítását, a meglévő szobrok, műalkotások felújítását, a közvilágítás rekonstrukcióját és új lámpák felszerelését. Elbontják az évek óta bezárva álló vizesblokkot, és számos közlekedőfelület burkolatának megújítása mellett új parkolókat és biztonsági kamerarendszert is kialakítanának a vár körül.

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk forrást szerezni a hegyi utakra, nem tudok mit mondani azoknak az embereknek és borászoknak, akik becsülettel összegyűjtötték az aláírásokat, melyeket Lázár Jánosnak, Bánki Eriknek és Varga Mihálynak is elküldtem. Nem tűzték napirendre a siklósi borászatokat érintő indítványt, melyek infrastrukturális beruházás nélkül bizony hátrányt szenvednek.

Saját erőből építjük meg a Dózsa György utcai egészségügyi centrumot és folyamatosak az út- és járdafelújítások is. A térség legforgalmasabb útjának, a belvároson átvezető Felszabadulás utca utolsó szakaszát a nyáron avattuk, a Strabag által már elnyert munkák egy része pedig a tavaszi hónapokra húzódik át. A következő időszakot jelentő fejlesztések közel 300 milliós fedezete a szociális otthon eladása révén biztosított, ezekben jövő év elején írunk ki közbeszerzést.

 

Rengeteg programot szerveztek a siklósi várban. Várhatóak fejlesztések is?

Miközben az országban számos kúria és műemlék újult meg, az elmúlt nyolc évben a nemzeti vár- és kastélyprogramból is mellőzött siklósi várhoz nem sikerült jelentős forrást rendelni. A város már megtette az első lépéseket, konzultációt kezdeményeztünk a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter asszonnyal a vár helyzetéről. Még várjuk Bártfai-Mager Andrea válaszát, aki reményeink szerint hamarosan fogadja a várkapitányt és a kormánypárt helyi vezetőjét is soraiban tudó siklósi delegációt.

Bár növelte valamennyire a látogatók számát – mely 80 ezer felett alakult idén – de 15-20 éve ez a szám 150-200 ezer volt: működött a szálloda és volt étterme. Ezek nélkül nem várhatjuk el, hogy jelentősen növekedjen ez a szám, a mostani szolgáltatások csak szinten tartásra elegendőek. A történelmi örökség felújításra is szorul, hiszen a külső falak és bástyák állapota egyre aggasztóbb, elkerülhetetlen, hogy az állami tulajdonra legalább 3-3,5 milliárd forintot fordítsanak.

 

Milyen kondíciókkal vágnak neki a következő esztendőnek?

Amellett, hogy 1100 embernek soha nem látott mértékben fizetünk ki hamarosan adventi támogatást – mely több mint 22 millió forintot jelent – és azt is figyelembe véve, hogy nem kellett hozzányúlni a lakossági adókhoz – reményeim szerint 100-120 millió forintos tartalékkal tudunk átfordulni a 2019-es évre. Erre a 17 éves polgármesterségem alatt nem volt példa.

A siklósi önkormányzat dolgozói és a képviselő-testület nevében kívánok mindenkinek békés, boldog karácsonyt és eredményes újesztendőt!