2020. június 2, kedd

Minden földutat leaszfaltoznak – a fővárosban


Itthon - 2018. október 20.
szerző: SH

saroskerek

Négy-öt éven belül a főváros összes, 300 kilométernyi földútját leaszfaltozzák, ami előreláthatólag 60-70 milliárd forintot is felemészthet. Erről a Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program koordinálásával kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos beszélt.

Szatmáry Kristóf megjegyezte, a földutak felújítása leginkább az 1950-ben Budapesthez vont területeken kialakult külső kerületeket, 6-7 önkormányzatot érint majd. Kiemelte, reményei szerint már 2019 közepéig is több száz út újul meg a kormány 2019-es költségvetésben erre a célra elkülönített 10 milliárd forintos pályázati alapjából.