Momentum szerint támogatottjuk nem vásárolt szavazatokat


Itthon - 2017. december 29.
szerző: SH

szavazas-voks

Megsemmisítette a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét. Az választást állítólagos szavazatvásárlás és tiltott kampánytevékenység miatt ismétlik meg január 14-én.

A voksoláson a 816 szavazásra jogosult közül 588 járult az urnák elé, végül a Momentum által támogatott Bán István 288, Iker Ibolya 269 szavazatot kapott. Ez utóbbi és még 212 szavazó azzal vádolta meg a 13 éve képviselőként is jelen levő Bánt, hogy 5 ezer forintot adott a szavazatokért. A bizottság által megállapított tények szerint azzal is tiltott kampánytevékenységet valósított meg, hogy a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdította a polgárokat.

A Momentum ezzel szemben jelezte: a bizonyítékként becsatolt iratok több aláírója is azzal kereste meg őket a korábbi hírverések után, hogy ők maguk sem tudták, mit írnak alá, az állítások pedig nem igazak. Mint megjegyzik, Iker Ibolyával szemben több eljárás is folyamatban van, többek között okirat-hamisítás miatt is, ezért érdemes a bizonyítékot fenntartásokkal kezelni.