Nagy Csaba: közös a haza és a nemzet, ebben rejlik a mi erőnk


Életmód - 2018. március 15.
szerző: SH

Nagy Csaba még megyei elnökként mondott beszédet Siklóson 2018. március 15-én.
Nagy Csaba még megyei elnökként mondott beszédet Siklóson 2018. március 15-én.

Összevegyítenek kultúrákat, vallásokat, embertömegeket míg végül a sokszínű és büszke Európánk vérszegény és engedelmes nem lesz – mondta Nagy Csaba a csütörtök délelőtt Siklóson tartott ünnepségen.

A sors könyvében 1848-ban és ma a magyarok számára előírtakra mutatva a megyei közgyűlés elnöke felolvasta, a rejtőzködő és arctalan világ előtt megszüntetnének mindent, ami sajátos, ami különálló, ami ősi és ami nemzeti. Ahogy 1848-ban, úgy ma is meg kell küzdenünk Magyarországért, a magyar szabadságért és függetlenségért – szögezte le.

A térség fideszes országgyűlési jelöltjétől azt is megtudhattuk, hogy már nem csak a szabadságunkat akarják elvenni, hanem az identitásunkat is, a kultúránkat, a gyermekeink jövőjét. Ha mi ebbe belenyugszunk, elnyel minket

 

 az európai egyesült államok 

 

hatalmas bendője – fogalmazott mielőtt brüsszeli elvárásokat említett volna a város nemzeti ünnepségén arra mutatva, nem hagyhatjuk, hogy mások döntsék el, kivel éljünk együtt.

Baranya megye ikonikus hőseinek említése után megjegyzi, Batthyány Kázmér, a reformkori liberális ellenzéki vezető és Magyarország első külügyminisztere után fogják elnevezni a közgyűlés pécsi, Papnövelde utcai dísztermét.

Ha a jelent a múltból fakadó tudással éljük, nem kell félnünk a jövőtől – idézi Széchenyi István, jelezve, erre tanít minket az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe.

1848-ban Magyarországon a rendi képviseleti monarchia kereteit szétzúzták és utat engedtek a polgári átalakulás folyamatának. Ezt ünnepeljük ma is, március 15-én – emlékezett Balázs Csaba alpolgármester ünnepi beszédében. A megemlékezésen dr. Marenics János súlyos műtétje utáni állapota miatt nem tudott részt venni, nevében dr. Héger Zsolt helyezett el koszorút az emlékműnél. Az ünnepség a művelődési házban és a vár kápolnájában folytatódott.

Máriagyűdön szerda délután tartottak ünnepi részönkormányzati ülést a közösségi házban. A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!




 
[fbalbum url=”https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1604452533009026″]