Nagy fejlesztés előtt áll a nagyharsányi szoborpark


Baranya - 2019. február 21.
szerző: SH

szoborparknagyharsany

Március elején jelentős beruházások megvalósítása kezdődik el a Nagyharsányi Szoborparkban. Sok egyéb fejlesztés mellett az új Kikerics panoráma sétány létrehozása, és a Dél-Dunántúl Natura 2000 természetvédelmi bemutatási infrastruktúrájának bővítése, modernizálása című KEHOP-pályázatnak köszönhetően új, korszerű, tájba illő stílusú fogadóépület váltja fel a korábbi egyszerű létesítményt.

Az évek óta ígérgetett fejlesztéseknek nem először futnának neki.

Az összesen 337 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból a szoborparkot övező sziklafal peremén panoráma sétány létesül, mely lehetővé teszi a látogatók biztonságos és természetkímélő mozgását a bemutatóhelyen. 2019. április 25-től – az építkezési munkálatok idejére – a szoborpark ideiglenesen bezár, a létesítmények a tervek szerint 2019 novemberétől állnak majd látogatóink rendelkezésére – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

A szerdától vasárnapig, a Szársomlyó csúcsára induló garantált szakvezetéseket továbbra is megtartja a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI), a résztvevők olyan kerülőúton fognak majd haladni, ami nem érinti az építkezéseket.

A projekt részeként megépítjük az új Kikerics panoráma sétányt és az annak belépési pontjául szolgáló épületet valamint Natura 2000 területek természeti értékeit bemutató tájékoztató táblákat állítanak fel. Elvégezzük a tanösvények tábláinak, e-tanösvények indítótábláinak felújítását, cseréjét, a tanösvények állomásainak interaktívabbá tételét. Új pihenőhelyeket – padokat, asztalokat – helyeznek ki tanösvények indító tábláinak, valamint védett és Natura 2000 területek közúti leágazása közelében, és közúti jelzőtáblák kerülnek a bemutatóhelyek, látogatóközpontok, tanösvények felé vezető úton.

Mindezek mellett madármegfigyelő tornyokat, leskunyhókat, madáretetőket és -itatókat, érzékeny területeket bemutató pallósorokat építenek, de a következő időszakban nyílt napokat, szakmai konferenciákat, előadássorozatot, és a területeket népszerűsítő rendezvényeket, szakmai továbbképzéseket is szerveznek majd.