Nehéz meccset vesztettünk el


Régió - 2017. április 2.
szerző: SH

focpecsvar

A listavezető Thermal Spa Siklós FC fogadta otthonában a Pécsvárad labdarúgó csapatát. Az első félidőben egygólos hátrányba kerültek a házigazdák, a második etapban pedig még két találatot kaptak.

Pécsvárad az NB3 felé menetel, a siklósi meccsen óriási volt a tét: ha ezt behúztuk volna, szinte esélye sem lenne a továbbjutásra. No a lista ötödik helyről a 0:3-as győzelmével sem mozdult el, a siklósi csapat viszont a negyedik helyre esett vissza, egyetlen ponttal elmaradva az utolsó meccsét győztesként ünneplő Sellyétől és holtversenyben a szintén 38 ponttal bíró Szederkénnyel és Szászvárral.

Az őszi szezonban Sellyét egy góllal vertük, Szederkény és Szászvár ellen pedig döntetlent játszottunk. Sellye ellen legközelebb május 28-án küzdünk, Szászvárral május 21-én, Szederkény csapatával pedig április 30-án mérjük össze tudásunkat.

A tavaszi bajnokság 19. fordulóján Mohács együttesét fogadjuk, vasárnap 16 órától.

Csapatunknak van egy elmaradt mérkőzése: a PVSK ellen április 12-én lépünk pályára, ha azt megnyerjük, a tabella normál állása szerint ismét az első helyen áll a siklósi csapat.