7269. május 28, kedd                                         Siklós Város független hírportálja

Nem érintik a Felszabadulás utcát az elszabadult építőipari árak


2018. április 3.
szerző: SH

DCIM100MEDIADJI_0030.JPG

A Felszabadulás utcai felújítást nem érinti az építőiparban tapasztalható ugrásszerű, 20-30 százalékos drágulás. Mint Balázsné Kérth Ibolya elmondta, a már meglévő vállalkozói szerződéssel rendelkező Bern Zrt. az eredetileg vállalt áron végzi el augusztus végéig a munkálatokat, mivel a kockázat hasonló esetben a kivitelezőt érinti.

A felvetés azt követően hangzott el, hogy a legutóbbi testületi ülésen kiderült: a Kanizsai sportcsarnokának felújítására új pályázatot kell kiírni, mert a korábban egyetlen ajánlatot tevő vállalkozó visszalépett, mondván, nem tudja az eredeti felmérés alapján megállapított összegért elvégezni a munkát és ennek részben oka az ágazati áremelkedés is.

A munkadíjakat és anyagárat is érintő változás az országszerte tömegével indult pályázati beruházásoknak köszönhető. Hasonló okból kiindulva Harkány is újraütemezte a fürdőfejlesztést, míg a megyei önkormányzat elkezdte sorba venni azokat a pályázatokat, melyek előreláthatóan a drágulás miatt kerültek veszélybe.

A felszabadulás utcai munkálatok a tervek szerint haladnak, az utcaszakasz előreláthatóan augusztus végére lesz átadva a forgalomnak.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.