2018. október 17, szerda                                         Siklós Város független hírportálja

Nem volt jelentkező, már öt évre adnák a büfét


2017. augusztus 3.
szerző: SH

bufe

Egyetlen jelentkező sem volt a sportcentrum büféjének licitjére. A hirdetmény hiába tartalmazott tízezer forintos induló árat, az egy évet sem elérő bérleti jog semmi megtérüléssel nem kecsegtetett.

Helyi vállalkozók szerint a remekül kivitelezett ám üres, 60 négyzetméteres büfé és kisegítő helyiségei berendezése és üzemeltetése alsó hangon is több százezer forint, ami egész biztos, hogy nem jelent jövedelmező befektetést a korábbi feltételek szerint jövő nyáron lejáró bérleti idő alatt.

A város vezetése rendkívüli ülésen döntött a feltételek újraszabásáról, így az újonnan kiírt pályázat változatlanul tízezer forintról induló licitje a bérleti jog immáron öt évre való elnyerését célozza meg. A kalapács ezúttal augusztus 9-én koppan, és minden más feltétel változatlan.