2018. október 17, szerda                                         Siklós Város független hírportálja

Nőtt a bűncselekmények száma, de nyolc év távlatából rendben van a kapitány szerint


2018. október 9.
szerző: SH

siklosrktabla

Későre maradt Siklós 2017. évi rendőrségi beszámolója, mely a város közbiztonsági és baleseti mutatóit is tartalmazta. Dr. Harmati Béla rendőrkapitány a legutóbbi képviselő-testületi ülésen adott számot az előző év időszakáról, összevetve a korábbi esztendőkkel.

A rendőrségi statisztika mindig is a számok harca volt: egyazon cselekmény legapróbb mozzanataiban dől el, hogy hova, milyen elkövetési magatartásba sorolják az eljárás során, nem egyszer a mutatók érdekeit követve. Így a rablás, testi sértés, garázdaság vagy épp a járművezetés tiltott átengedése is csak kozmetika kérdésévé válhat. Nem mindegy az sem, hogy rendőrségi szakaszban felderített ügyekről beszélünk, vagy csak évekkel később, például bíróság által elítélt cselekményről, mellyel kapcsolatos nyomozást a rendőrség korábban elutasította, így a statisztikában sem szerepeltették. Szintén említést érdemel a nyomozási eredményesség: csökkenő bűncselekményszám mellett törvényszerű a növekvő eredményesség, míg a tétel megfordítva is igaz. Bárhogy is, a város közbiztonsági helyzete szubjektív: az állampolgárok megítélésén múlik, melyet valójában nem is lehet mérni.

Az összes regisztrált bűncselekmény száma 2016-ban 167 volt (2015-ben 176), ám tavaly 369 eset került a naplóba. A nyomozás eredményességi mutatója 67,1-ról 79,8-ra emelkedett. Több adat tekintetében 8 év legjobb eredményét érte el a rendőrkapitányság – áll a leadott jelentésben.

A közterületen elkövetett bűncselekmények száma több évnyi csökkenés után a 2016. évhez képest növekedést mutat; míg az előző esztendőben 35, tavaly 59 esetet regisztráltak. Ezt a mutatót torzítja, hogy az ittas járművezetők száma is beletartozik. Növekedést mutatnak a közterületen kiemelten kezelt bűncselekmények is, a 2016. év 14-es esetszámáról 2017-ben 17 darabot regisztráltak. Az összes kiemelt bűncselekmény száma csökkenő tendenciát ad, míg 2016-ban 80 darabra derült fény, 2017-ben 77 esetet soroltak ebbe a körbe a rendőrök.

A testi sértések és súlyos testi sértések száma 10-ről 3-ra csökkent, míg a vele statisztikai összefüggésben lévő garázdaságoké viszont nőtt: két évvel ezelőtti 8 ügyet voltak kénytelenek indítani, tavaly 17 esetet számoltak össze a jellemzően kocsmában, közterületen és szórakozóhelyen elkövetett jogsértésekből. Szintén jól áll a város rongálás ügyében: 2016-ban hatszor törtek-zúztak vandálok, 2017-ben egyetlen esetről sem számolt be a kapitány. E két esetszám 2018-ban várhatóan jóval magasabb lesz, mely statisztika a jövő évi beszámolót csúfítja majd el.

Kiskorú veszélyeztetése miatt tavalyelőtt nem indítottak nyomozást, de tavaly egy esetben ez is elkerülhetetlen volt. Fordult a kábítószerrel való bűncselekmények ügye, 2016-ban kettőt derítettek fel, a hasonló esetek száma tavaly nulla lett.

Rablás a megelőző 3 évhez hasonlóan 2017. évben sem volt, és autót sem loptak siklóson. A 2017. év nyomozáseredményessége az elmúlt időszak legmagasabb mutatója a maga 79,8 százalékával – szögezte le a kapitány.

Szintén nőtt a tulajdon elleni szabálysértések száma a 2016-os 70-hez képest: a 85 ügyben 46 esetben ismert, 39 esetben ismeretlen személlyel szemben indult eljárás. Lopás – mely tartalmazza a lakásbetöréseket is – összesen 53 esetben történt.

Lakásbetörések sorába 4 esetet vettek fel, a 2016-os 11 és a 2015-ös 7 után. Gépjárműfeltörés tavalyelőtt nem történt, tavaly egy esetben indult ilyen ügyben nyomozás.

Szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személy 2016-ban 356 volt, tavaly 324, míg a bűncselekmény gyanúja miatt előállított állampolgárok száma 478-ról 509-re változott 2017-ben.

Az illegális szemétlerakások ügyében több estben sikerült felderíteni a szemetelő kilétét tavaly, mint a kapitány elárulta, a szemétben kidobott, rá utaló tárgyakból.

Siklóson tavaly a korábbi évhez viszonyítva közel azonos számú, 78 közlekedési baleset történt, melyből 18 járt személyi sérüléssel: 11 könnyű, 5 súlyos kimenetelő volt, kettő pedig tragédiával végződött. Pusztán anyagi kárral járó balesetről 60 esetben van tudomásuk a rendőröknek. Az ittasság, mint másodlagos baleseti ok két esetben volt kimutatható.