9344. december 10, csütörtök                                         Siklós Város független hírportálja

Operett, rock, humor és színház négy estén át


2018. június 12.
szerző: SH

var-koncert-kozonseg

Már korábban is körvonalazódott, kik lesznek az idei nyár fellépői a történelmi falak között, de most hivatalosan is közhírré tétetett a júliusi programsorozat fellépőinek sora. A Várszínházi estéket július 24. és 27. között tartják.

A várudvarban megrendezett színpadi produkciókat július 24-én a Pasik a pácban színházi előadás nyitja meg, ahol viszont láthatjuk a tavaly Tenkes lovagjává ütött Heller Tamást, valamint színpadra lép az örök szórakoztató Beleznay Endre is.

A július 25-i az EDDA Művek koncertjére a várkertbe kell menni, ez lesz az egyetlen est, amit a falakon kívül rendeznek. Ennek nem más oka van, mint az előzetes jelzések alapján felmért várható létszám – jelezte Szentgyörgyváry Péter, a siklósi vár kapitánya.

Július 26-án egy stílusváltás következik és operett gálának ad otthont a várudvar. A műfaj legnagyobbjait, Oszvald Marikát és Peller Károlyt láthatják az érdeklődők, akiket két barátjuk is kísér.

Az utolsó nap a humoré: július 27-én este a L’Art Pour L’Art társulat a Halvány lila gőzt hozza el. Ezt az előadást a régióban még nem mutatták be.

A rendezvényekre – melyben az EDDA koncert nem foglaltatik benne – bérlet is áltható, ami rossz idő esetén sem vész el. Mint Szentgyörgyváry Péter elmondta, esőnapot nem jelöltek ki, de rossz idő esetén a Táncsics sportcsarnokába költöznek az előadások. A várkapitány kiemelte: Pataky Attiláék koncertje – melyre a siklósiak kedvezményes jegyet is válthatnak – rossz idő esetén is meg lesz tartva.

A színházi előadásokra 2.500 forint a belépő, a három estére szóló bérlet pedig 6.000 forintért tehető zsebre. Az EDDA koncertjére az elővételben vett jegy 3.500 forint, siklósiak számára pedig 3.000-ért váltható a vár látogatóközpontjában lévő InfoPontban, a VOKE Vasutas Művelődési Központban Pécsen vagy a PartyZoo jegyirodában. A helyszínen 3.800 forintot kérnek majd érte. Jegyfoglalás a siklos.var@gmail.com címen lehetséges.