Orbán katonákat küldene Líbiába


Itthon - 2017. július 21.
szerző: SH

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Amelyik ország nem tudja megvédeni a határát, az az ország nincsen – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő úgy fogalmazott: minden nemzet a marsallbotját a saját zsebében viseli, és amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát. Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az érdekeit, az a nemzet nincsen, vagy ha még most van is, el fog tűnni – hangoztatta.

Orbán Viktor értelmes munkamegosztást szorgalmazott az unión belül, értékelése szerint az áradatot nem lehet Brüsszelből megállítani és jó migránspolitikát folytatni. Nincs szükségünk közös európai menekültpolitikára és nincs szükségünk közös európai menekültügynökségre, abból csak káosz, baj és szenvedés lesz – jelentette ki.

A kormányfő kitért arra is, hogy a V4 kifejezte csatlakozási szándékát a német és olasz néppárti belügyminiszterek javaslatához, amely szerint Líbiában kell megállítani a bevándorlást. Arra a felvetésre, hogy a szétszabdalt észak-afrikai ország egyik kormánya nem kér az EU segítségéből, azt felelte: ott katonai akciókat kell végrehajtani.

A kormányfő az interjúban azt is kijelentette: nincs olyan rendezvénye a világnak, amit Budapest városa ne tudna megszervezni. Szerinte a vizes világbajnokság a bizonyíték arra, hogy ez így van. Azt is mondta, hogy amit a közösségi rendezvényként létre lehet hozni, annak házigazdájaként a magyar főváros bátran jelentkezhet.