2834. március 24, péntek                                         Siklós Város független hírportálja

Összesen 16 millió forintra pályázhatnak a siklósi civil szervezetek


2019. március 4.
szerző: SH

civilszerv

A korábbi felhasználásokra vonatkozó beszámolók bizottsági elfogadása után a város képviselő-testülete döntött arról, hogy idén is benyújthatják pályázatukat a sport- és kulturális célú egyesületek.

Évek óta minden esztendőben egy alkalommal, pályázat útján nyújtandó támogatásért folyamodhatnak Siklós Város Önkormányzatához azon civil szervezetek – egyesületek és alapítványok, sőt, a tavalyi évtől már az egyházak is -, amelyek Siklóshoz kapcsolódó vagy a siklósi lakosokat érintő nyitott programokat szerveznek, az önkormányzat közigazgatási területén bejegyzett székhellyel vagy telephellyel rendelkeznek, illetve helyi szervezetük az önkormányzat közigazgatási területén belül működik.

Az önkormányzat idén is a pályázatot elnyerő civil szervezeteknek, egyházaknak programjaikhoz, eseti rendezvényeikhez, működésükhöz biztosít támogatást, mely a fejlődésüket, társadalmi szerepvállalásuk erősítését szolgálja – döntöttek a legutóbbi testületi ülésen a városvezetők.

Siklós képviselő-testülete idén a kulturális és egyéb tevékenységek támogatására négymillió forintot, a sporttevékenységek támogatására pedig tizenkettőmillió forintot különített el a költségvetésében.

A támogatási összegek igényléséhez az előző évekhez hasonlóan pályázatot kell készíteni, melyben az idei évben több változás is van. A legszembetűnőbb, hogy külön pályázati felhívás került kiírásra a sport és a kulturális tevékenységek támogatására, melyek egyszerűbbek és áttekinthetőbbek lettek. Emellett a támogatható tevékenységek bővültek a beruházási valamint felújítási költségekkel.

A sportcélú támogatások igényének elbírálása esetén a pályázó szervezet mérete és siklósi tagjainak száma után az esetlegesen fizetendő tagdíjak összege, a beszedett szponzori díjak, majd a pályázónak a városi közéletben való szerepvállalása és elért eredményei is nyomnak a latban.

A kulturális egyesületek támogatásának odaítélésekor a tervezett programmal érintettek száma és a megvalósítandó cél közhasznúsága is kiemelt figyelmet kap.