Parkolópálya: ingyenesség, autók kitiltása, zóna bővítése volt a téma


Helyi hírek - 2018. november 30.
szerző: SH

parkoloautomata-foto-kacsur-tamas-5

Idén sem kell fizetni az ünnepek között a parkolásért, valamint módosították a rendeletet, hogy ezentúl a hosszú hétvégéken se kelljen pénzt dobálni az automatákba. A fizetős parkolás alatt ismét nagyot rengett a léc: Mojzes Tamás a belváros autómentessé tételéről szólt, míg ifj. Szalai Ottó a helyi bérletesek terheinek csökkentésével békítené a kedélyeket. Könnyen lehet, hogy konzultáció lesz a dologból.

A fizetős parkolási zónákban munkaszüneti és pihenőnapokon való díjfizetési mentességet vezeti be az önkormányzat – jelentette be Virág László csütörtök este, a képviselő-testületi ülésen. A határozatnak megfelelően ezentúl a hosszú hétvégéken is ingyenes lesz a parkolás.

December két rövidre szabott hétvégéjének szombatján – elsején és 15-én – a munkanapok ellenére a parkolás továbbra is csak 8 és 13 óra között lesz fizetős – ismertette a képviselő és bizottsági elnök a szombati díjszabás kiterjesztését.  E napokon egy-egy hétfőt kell ledolgozni, a kereskedők viszont maradnak a szombati nyitva tartásnál.

A Virág László megjegyezte azt is, hogy az ott lakók kérésére az Ady Endre utcára is kiterjesztették a díjfizetés zónáját, ahol hat darab parkolóhely került kialakításra.

A testület elfogadta Virág bizottságának azt a javaslatát is, mely szerint az ünnepek között, azaz december 22-én 13 órától január 2-án 8 óráig díjmentesen lehet parkolni Siklóson.

 

Konzultáció jöhet, de valahonnan hiányozni fog a bevétel

Dr. Marenics János jelezte, városi konzultációt kezdeményez, ha a képviselő-testület úgy dönt, hogy a parkolásról megkérdezik a Siklósiakat. A polgármester a közelgő választások egyre inkább élesedő kampányfogására, a fizető parkolás eltörlésére reflektált, amikor megjegyezte: ahogy az idén sem emelt kommunális adó a városgondnoksághoz, a turisztikai bevételek a turisztikai célú befektetésekre, úgy minden bedobott érme, minden megvásárolt bérlet ára a társadalmi célú kulturális- és sportegyesületek támogatására fordít a város. Jelezte, a haszonként e célra jegyzett összeg idén 28 millió forintot tesz ki.

Mojzes Tamás korábbi polgármesterjelölti programjára mutatva emlékeztetett, az ugyan a díjfizetés megszüntetésről szólt, de nem felelőtlen módon kell végrehajtani, fenn kell tartani a városi közlekedésben a rendezett állapotokat. Lehetőségként említette az autók történelmi belvárosból bizonyos formában való kitiltását is.

Ifj. Szalai Ottó már konkrétumot közölt, amikor jelezte, hogy az idei 48 milliós bevételből a siklósi lakosok 10 millió forintos arányt képviselnek, a terhek könnyítését ebben az ötöd résznyi szegmensben, a bérletek árának csökkentésével lehetne megvalósítani.

A parkolás módosításában vagy eltörlésében érdemi lépés nem történt, de a már lehetőségként felvetett konzultáción a lakosság javaslatokat, érveket és véleményeket fogalmazhat meg, mely adott esetben intézkedésre kötelezheti vagy parkoláspolitikájában megerősítheti a városvezetést.