Parlamenti választásokat tartanak Ausztriában


Nagyvilág - 2017. október 15.
szerző: SH/MTI

osztrakzaszlo

Előrehozott parlamenti választás kezdődött vasárnap reggel Ausztriában, a több mint 6,4 millió választásra jogosult közvetve arról is dönt, hogy milyen irányba terelődjön az ország politikája, milyen kormánykoalíció lehet életképes.

Az országban azért kell előrehozott választásokat tartani, mert az SPÖ és az ÖVP közötti nagykoalíció tavasszal válságba került. Mindkét párt értésre adta azt is, hogy a mostani választás után nem kívánja folytatni a közös kormányzást.

Az osztrák rendszer szerint a választási körzetek nem egy időben tartanak nyitva. Egyes körzetek már 6 órakor kinyitottak, máshol később kezdődik a szavazás. A zárási időpontok is eltérőek, de 17 órakor az utolsó körzetekben is befejeződik a voksolás.

Az eltérő nyitvatartásból is adódik, hogy mire az utolsó körzetek bezárnak, egyes helyeken már részben meg is számlálják a szavazatokat. Ezért az utolsó urnazárást követően röviddel már részeredmények és meglehetősen pontos becslések is ismeretessé válnak. Késő estére pedig a végeredményhez közeli állapotba érhet a szavazatszámlálás. Hivatalos végeredmény csütörtökön várható, a levélben leadott voksok megszámlálását követően.

A választáson 16 párt indul, de az előzetes közvélemény-kutatások szerint közülük csak hatnak van igazán esélye arra, hogy átlépje a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, vagyis a szavazatoknak legalább a 4 százalékát megszerezze.

A várakozások szerint a legtöbb szavazatot – nagyjából minden harmadikat – az eddigi külügyminiszter, Sebastian Kurz konzervatív pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kapja. A voksok körülbelül egynegyedére számíthat az ÖVP-től jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), és hasonló eredményt várnak a prognózisok alapján az Osztrák Szociáldemokrata Párttól (SPÖ) is. A maradék – jóval kevesebb mint 20 százaléknyi – szavazaton a Zöldek, az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS), és az egykori zöldpárti Peter Pilz alapította Pilz Listája osztozik majd, ha a prognózisok beigazolódnak.