Pékhiány – biztosítottak a gyakorlati helyek


Életmód - 2017. január 17.
szerző: SH

pekseg

Biztos állást, versenyképes fizetést mindenekelőtt pedig gyakorlati képzési lehetőséget ígér több helyi pékség és a Pécsi Szakképzési Centrum Siklósi Szakképző Iskolájának együttműködése a végző általános iskolás diákok számára.

Az összefogás egyebek mellett a Tornyos Pékséget, az Aroma Pékséget és nagy áruházak üzemét is tömöríti. Céljuk a pék szakma erősítése, egy megbízható szakemberi gárda építése. Az általános iskolai tanulók február 15-ig adhatják le az iskola által kiadott jelentkezési lapot a Pécsi Szakképzési Centrum Siklósi Szakképző Iskolájának pék képzésére.

A szakiskolai képzés három év – mondta Mikola Lajos. Az iskola vezetője ismertette, a tanulók az első év során elméleti oktatás mellett az iskola falai között tartott gyakorlati oktatáson is részt vesznek, a kilencedik osztály végén teljesített szintvizsgát követően pedig nyáron tanulói szerződéssel dolgozhatnak külső helyszíneken. Második évtől hat napot a gyakorlati helyen, négy napot pedig ismét az iskolapadban töltenek az iskola elvégzéséig.